2012. január 8., vasárnap

Kimaradt jelenetek, 2011 ősz.

Tavaly is volt hasonló bejegyzésem, miért ne lehetne most is. Összeszedtem hát pár képet ami egy bejegyzésben se szerepelt, viszont talán érdekesek lehetnek. Igazából nem is ősziek, hiszen 2011 augusztus-szeptemberiek. Az első képen a szegedi FLX-342 (exFKA598, exIDU-759). A 415-ös típus 1999-ben kapott ráncfelvarrást (facelift) ezen egy kocsi személyében mely eredetileg '95-ben készült és orosz bemutatókocsi volt. Osztatlan szélvédője még nem egyedi jellemvonás, kis kerek fényszórói és íves homlokfala teszi egyedivé.

Szegedről hazafelé egészen Kiskunfélegyházáig jutottam, unalmamban ott lőttem vonatomból kihajolva ezt a képet a 200-as Bz-ről és mellékkocsijáról. A menetrend nagyon hasonló volt mint a Semmeringi utunkról hazafelé, amikor Fertőszentmiklósnál kisorozták egyik kocsinkat. A vonat mellett fel-alá mászkáló vasutasok, a hibás kocsi bűvölése, az információ nélkül hagyott utasok... Végül ha jól emlékszem a vonat elején lévő egyik IC kocsit kellett kisorozni, emiatt ácsorogtunk. Szerencsére már nem emlékszem mennyi idő ment így el, de erről a képről emlékezni fogok erre az 'eseményre' :)

Ebben a két képben annyi a közös, hogy mindkettőt egy-egy tesztbuszra vadászás közben készítettem. Az Ikarus EAG E13 (FJB-242) Gazdagréten állt mikor a Volvo Hybriddel jártam arra, BPO-694 pedig a Molitus S91-es előtt érkezett a Bécsi kapuhoz.

Szeptember 3-án volt a Kamaraerdei villamosnap, amit családi elfoglaltság miatt kihagytam, enyhe kárpótlásként másnap a 611-es nosztalgiát sikerült elkapnom a Hungária körúton. Ezen a hétvégén volt a Népligetben a SzeptEmber Feszt, szombaton a villamosnappal egy időben a BKV Ikarus 180-as és az MVK Ikarus 620-as busza képviseltette magát a Ligetnél, másnap a két favázas közlekedett a Nép/Puskás Ferenc Stadion(ok) és a Ferenc körút (Mester utca) közt a rendezvénnyel kapcsolatban. A nyári szárazság miatt hamar elkezdtek barnulni a falevelek..

Szeptember közepe táján volt szerencsém egy-két kevésbé megszokott HÉV-es képet készítenem. Az egymástól teljesen elkülönülő HÉV vonalak és a cégen belüli városi összekötő vágányok hiánya elég érdekes szállításokat eredményez. Teszem azt egy Harasztiban megújuló szerelvény mérlegelésére csak Cinkotán van lehetőség. A két hely közt bizony le kell küzdeni pár kilométert, valamint le kell csengetni a MÁV-nak pár forintocskát a pályahasználat miatt. Az első kép (háttérben a Citadellával) a Kén utcánál, a Kevei vonal MÁV kapcsolatánál készült, míg a második Kőbánya-Kispest állomáson. A Kelebiai vonalról érkezve a HÉV-es Bobónak körül kell járnia, hogy Kőbánya-Alsó felé folytathassa útját.

A gödöllői vonal a hetvenes évek elejéig a Keletiig járt, ezt pár bejegyzéssel korábban is írtam már. A pálya ugyan csak egy vágánnyal és drót nélkül árválkodó felsővezeték tartó oszlopokkal az Albertirsai útig még létezik. A szállítások Kőbánya-Teher állomáson felől, az egykori Törökőr rendező pályaudvaron át érkeznek meg a már csak részben létező Baumgartner szalonhoz, hogy a Kerepesi utat átszelve folytassák útjukat az Örsig, az egykori forgalmi vágányon. A dolog pikantériája, hogy a Törökőri rendező helyére épült irodaházak kertjén átmenő vágányok használatáért is ketyeg a pályahasználati díj..

Még szintén szeptemberben jártunk Pozsonyban is. Ez volt az első alkalom, hogy nem közlekedni érkeztem a városba, természetesen így is volt egy kis villamos-troli-busz utazás, de a középpontban a városnézés volt. Be kell valljam, meg is lepődtem, hogy a belváros milyen szép.. ellentétben ezzel a puttonyos SOR BN 9.5 kreációval. Mivel a 43-as baromi ritkán jár, Patrónkától jó 4 kilométert sétáltunk a Zerge-hegyi libegőhöz. Nem esett nehezünkre hiszen Vaskutacska (Zelezná studnicka) a Vödric patak tavaival igazán gyönyörű vidék.

Két kép még a Novy most buszpályaudvarról. SOR, Ikarus 415 és kigyuladásra hajlamos CNG-s Solaris, háttérben az éppen megújuló Szent Márton dóm vagy Koronázó templom, kinek mi. A második képen szereplő 901-es járatra fáj már egy ideje a fogam. Az újabb, 801-es jár ugyanis át Rajkáig, míg a 901-es eleinte Wolfstahlig járt, később Hainburgig hosszabbították.


Nincsenek megjegyzések: