2008. január 31., csütörtök

Stuttgarti GT4 menni Iasi

Stuttgartban a hagyományos, méteres nyomtávú villamoshálózatot felváltotta a Stadtbahn rendszer. Az utolsó villamosok december 8-án közlekedtek a 15-ös vonalon, az eseményről bővebben Hamster beszámolójában. Az ilyenkor feleslegessé válló villamosok azonban nem lesznek rögvest lángvágók áldozatai hiszen vannak városok melyek befogadják a nyugaton már selejtezett gépezeteket. Jelen esetben a GT4-es típusról van szó amelyik ily' módon két romániai városban (Arad, Iasi) is szolgál.Az ilyen, Romániába tartó szállítmányok országunkon robognak át így többször is látni a kelenföldi vagy ferencvárosi pályaudvaron teherkocsin álló különféle villamosokat. Egy 15 villamost számláló stuttgarti GT4 szállítmányt HáBé-nak sikerült lencsevégrekapnia nem is oly' rég. Január 30-án délután újabb négy stuttgarti villamoskocsi érkezett hozzánk. Este unalmamban bringára pattantam és megtettem a Kelenföldig tartó 10 kilométeres utat, egész úton reménykedve abban, hogy sikeres lesz a vállalkozásom. Sikerel lett.. a 428-as pályaszámú kocsi külön állt társaitól így róla készítettem pár képet elsőnek majd (lépcső-aluljáró-lépcső) a tehervonatba sorozott másik hárommal próbálkoztam, bár kevésbé fotózhatóan álltak.A 439-es kocsiról még csak dokument jelleggel se sikerült képet készítenem mert a szerelvény két társával (435 és 438) élén egy "kétezres" Szilivel 23:48-kor útjára indult. Koniec.
A bejegyzés végén megemlíteném, hogy a blog 27-én 1 éves lett :) Záróképként pedig BPO-438 esti szolgálatának elején 907-esként az Etele téren.

2008. január 21., hétfő

Koniec autobusov Ikarus v Bratislave

Január 19-én hajnalban indultam el fővárosunkból a szomszédos fővárosba. Az EC174-en nyolc fős közlekedésbaráti társaság gyűlt össze. Pozsonyba megérkezésünk után volt egy óránk egy kis mászkálásra, majd beálltunk az vasútállomásnál várakozó tömegbe. Mint első pozsonyi látogatásomkor most is esett az eső, a fotózást megnehezítendő sajnos szinte egész nap meg sem állt. A meghirdetetthez képest késve megérkezett egy, kettő majd három Ikarus 280-as.. majd fél 11 után el is indultunk.

Essen pár szó a résztvevő három buszról. A két piros (Ikarus 280.08A) a 4945 és 4958 azonosítót viselte, ők 1991-ben készültek Budapesten és 1992 január 6-án vették őket állományba. Ennek ellenére kinézetük meglehetősen lesújtó... a kék egy Ikarus 280.10-es, Nyitráról származik és most 4707-es azonosítóval közlekedett. Habár ő nem eredeti pozsonyi busz 10 darab ugyanilyen, kétajtós kivitelű gép volt '88-ig állományban náluk.

Első útirányunk Na pantoch buszvégállomás volt, lásd nyitókép. A tömegben fotózás itthon is megismert alapesetei itt is megjelentek így csak több percnyi várakozás árán sikerül elérni, hogy annyira tudjunk hátrálni, hogy a fényképbe mind a három busz rendesen beleférjen.. de ez csak a megszokott, nem mérgelődni mentünk :)

Kis magyar csapatunk a kék buszban a csukló előtti részben tanyázott, de magam részéről azért utaztam a másik kettőn is. Na pantoch-tól Pionerska villamosmegálló tájáig meg sem álltunk, ezen együttállást ekkor sikerült fotóznom.

A Nový Most (Új híd) utáni fotómegálló a háttérben a szürkeségben elvesző ufóval :)

A következő használható fotómegálló Antolská volt ahol mint a képen látható még a tévétől is volt forgatócsoport. A Markíza tv beszámolóját itt lehet megtekinteni. Bejegyzésem túlzó címe is tőlük származik. Ikarus marad a városban és ezt mi sem bizonyítja jobban mint az ugyanitt, Antolskán végállomásozó Ikarus 415-ös.

Antolskán a buszok megkapták régi rendszámokat majd elindultunk Dévényújfalu felé (ami Pozsony városrésze és a Devínska Nová Ves nevet viseli). Dévényújfalun a Volkswagen gyár parkolójában 'kötöttünk ki'. Csakúgy mint Antolská ez a hely is 1-2 kilóméteren belül van az Osztrák határtól.

Minden résztvevőnek maradandó emlék marad mikor a gyártól kijövet a nagy körforgalomban a három Ikarus járt körbe-körbe... az utolsó tánc. A városba tartó utunk során áthajtottunk a Sitina-alagúton amely a D2 autópálya tavaly átadott alagútja. Hossza több mint 1400 méter, átadóján David Coulthard hajtott át rajta elsőnek Forma-1-es kocsijával..

Következő megállónk a Nový Most hídfője alatti buszállomás volt. A TA3 hírcsatorna részint itt készítette a búcsúról beszámolóját. Képemen egy Solaris Urbino 15 CNG busz, részint ezek váltják az Ikarusokat. Volt azonban a városnak problémája a típussal ugyanis a 1216-os hátulja teljesen kiégett és a 1222-esnek is volt tüze.. Innen a belvárosba, Šafárikovo térre mentünk ahonnan a 28-as busz vonalán tettünk egy kört. Ezután Šafárikovora visszatértünk majd az összes városi hídon átkeltünk. Ez után jött az esemény egyik szintén felejthetetlen pillanata, mikor a Kapucinus utca felől áthajtottunk a Vár alatti, csak villamosok által használt alagúton. Kikapcsolt beltérvilágítás, végig dudálva.. tényleg felejthetetlen élmény.

Az alagúttól egy utolsó nagy menet.. három sávban három Ikarus 280-as egymást előzgetve.. visszatértünk a vasútállomáshoz. Kis csoportunk kétfelé vált és mászkáltunk még kicsit a városban. A mi négyesünknek 1 percen múlott, hogy elérjük az EC175-ös vonatunkat és ne éjszakázzunk Pozsonyban :)) A programért köszönet a DBP-nek. A bejegyzés végén ajánlom Hajtó Bálint fotógalériáját a napról és a VEKE cikkét az eseményről.. a néhány szinte egyforma fénykép nem a véletlen, hanem az egymás mellett fotózás következménye :)

2008. január 13., vasárnap

Pozsonyi Ikarus 280 búcsú (ajánló)

2008. január 19. lesz az utolsó üzemnapjuk a 'pozsonyiBKV-nál' az Ikarus 280-as buszoknak. Ennek tiszteletére egésznapos programmal készül a cég. Bővebben: imhd.sk és dpb.sk.
Ikarus 280 járműállományi adatok az imhd.sk oldalon. A város maradék Ikarus 283-as busza még forgalomban marad.

2008. január 12., szombat

Hídon töretve Bamakoba

A címben tömören három teljesen más témát egyesítettem.. Töretés: A tél néha meglepi az embereket olyan találmányokkal mint a hó, fagy, ónoseső. Ezen tényezők mint megannyi mást, a villamosokat is befolyásolják. A felsővezetékeken jégréteg ül ki vagy a váltók befagynak, több lehetőség is van. Az ilyen napokon este, üzemzárás után néhány villamos kintmarad a vonalakon 'töretni', ugyanis az este folyamán a pár órányi üzemszünetben a jegesedés nem áll le. Ilyenkor segít sokat az a pár jármű ami éjszaka rójja köreit, az éjszakai autósok, járókelők értetlen pillantásainak kereszttüzében. Ezt a pár perces nyugalmát élvező Ganzot a Kozma utcánál sikerült elkapnom :)Tegnap és ma is elzarándokoltam kedvenc hidamhoz, az Északi vasúti összekötő hídhoz. Jelenleg úgy tűnik, hogy az '55-ben átadott mára már elhasználódott hídszerkezetet a nyáron teljesen kicserélik. Úgy tervezem, hogy az elkövetkezendő időben többször meglátogatom még a hidat, dokumentálni a kettős 'K'-híd utolsó hónapjait.Az idei Budapest-Bamako rali talán legérdekesebb indulója (persze a Velorex vagy a szakadt Dacia mellett) a Hetes busz csapat akik egy Ikarus 280-assal vágnak neki az útnak :)Elnézve a menetrendet nem lesz könnyű dolga az öreg Ikarusnak.. a másik busz induló az Alfa Busz Kft. által a BKV színeiben indított Alfa Regio típusú autóbusza:

A 280-ast még péntek délután fotóztam a Kossuth téren, a rövid videó ma, az indulás napján készült. Pár kép és némi bla-bla pár további indulóról másik blogomban: kozeg.szavakban.
A bejegyzés végére bónuszként Duna menti villamosok.. külön különlegessége a képeknek a napsütés, ugyanis ennyi napfényben mint ma rég volt részünk..

2008. január 2., szerda

Évadnyitó

Ezennel az 2008-as évet megnyitom. Első közlekedési képem a Volánbuszos (ex)ELK-560 volt, egy lakhelyemhez közeli parkolóban. Folytatásként a 74-es trolival próbálkoztam, a Teleki Blanka utcánál lőttem egy katasztrofális képet a 945-ös Ziu-ról, vagyis csak a fél szedő hiányzik, de az épp elég.. tanácstalanul sétáltam tovább és a szomszédos Rákosrendező akkor egyetlen dolgozó gépét le is kaptam.M44 407 lett idei első síneken gördülő áldozatom. Nem hagyhatom szó nélkül, hogy a MÁV a mai napon is nagyot alkotott, kavarodást okozva.. A télre mindig szokás felkészülni, de utána az első komolyabb hóesésnél el lehet mondani, hogy nem számítottunk rá. Most ez és a MÁV katasztrofális kommunikációja együttesen, némi érthetetlen döntéshozatallal párosulva ismételten sok embernek okozott kellemetlenséget. (Bővebben: Kötött pálya)Rákorsendező után 32-es busszal értem vissza a civilizációba, s közben még egy topiktárssal is összefutottam. Beszélgetésünk során került szóba az 59-es viszonylat.. mivel ezt a vonalat ismerem legkevésbé és a 2007-es évben talán egyszer nem utaztam rajta el is indultam arra. A már szürkülő szilveszteri hóban várni pár Tátra T5C5K-t. Bejegyzésem főszereplője a 4012-4013-as páros lett, a nyitókép és ez a két kép is ezt a szerelvényt ábrázolja. Az Apor Vilmos térig tartottam a Moszkva tértől, majd innen a Zólyomi lépcsőig, magyarul a következő megállóig gyalogoltam, ahonnan a Liptó utcáig villamosoztam majd a végállomásig már gyalog folytattam utam. Röviden. És lőttem egykét képet, mer' miért ne :)Liptó utcához érkezik 4024 és párja a 4064-4065 szerelvény pedig kisvártatva a Farkasréti temető főbejáratát éri el.El is értem a záróképekig. 4030 Érdi út megállóthelyet hagyja el, látványosan az ívben és ismét a 4012-4013 páros az Érdi úton, a temető falával párhuzamosan haladva..