2008. szeptember 25., csütörtök

Zugló - 74

Megragadtam az alkalmat és kihasználtam, hogy hosszabb idő után kicsit újra kisütött a nap. A 74-es troli nagyjából másfél kilométeres szakasza Zuglóban a kedvenc részem a vonalból, jelenleg csak pár perc sétányira lakom tőle.. Álljon itt most 3 kép, három típusról aminek hátteret a már barnuló koronájú fák biztosítanak.Egy Ikarus 412 a 711-es pályaszámú gép személyében és az egyetlen Ikarus 411-es troli, 'Négyszáz'. 1995-ben mutatkozott be, majd bemutatóbuszként több helyen is vendégszerepelt, például Románia több trolibuszos városát is megjárta. A BKV-nál 2003 óta szolgál, azonban sosozatos meghibásodásai sokszor nem tudják forgalomba adni. A 2002 óta szolgáló 412-es szériához képest egy méterrel rövidebb. Sajnos a kép nem teljesen úgy sikerült mint terveztem (a forgalom közbeszólt) de örülök, hogy végre van rendes képem róla.
Ezen post végén jegyzem meg, hogy fórumos információk alapján október 11-én nyílt nap lesz a Pongrác úti trolibusztelepen (újabban Kőbánya buszgarázs).

2008. szeptember 22., hétfő

Köki eltűnőben

A Köki, azaz a Kőbánya és Kispest határán lévő intermodális csomópont. A most ott álló épület a hármas metró építésekor épült. Abban a korban egy modern, átlátható csomópont lett azonban az évek alatt a minden négyzetcentiméterre betelepült boltok fogták le a teret. Az elmúlt években már a terjengő kajaszag, a pancsoltboros hajléktalanok és a mocsok volt a legjellemzőbb erre a helyre. Ha tehette az ember megpróbált egy lélegzetvétellel minnél hamarabb 'átszaladni'. 2008 nyarára azonban (ha nehezen is, de) sikerült a boltosokat kitenni és az épület egy részét már le is választották.Eddig az ember ezen a mozgólépcsőn indult felfelé, ma már hátrébb, ideiglenes lépcsőkőn lehet megközelíteni a metrót és a vasútállomást.Hogy mi lesz a Kökivel? Ezen a látványterven bárki láthatja. Köki Terminal Shopping Center. Jelenleg Budapesten a nagy beépíthető, közlekedési csomópontban lévő területek lényegében elfogytak, az egyik utolsó szabadon álló területre épül most meg az a pláza, aminek építésével egy időben megújul a megállók infrastruktúrája is, javul az utazási komfort. A külföldi turisták nem egy balkáni állapotokat tükröző csomópontba érkeznek meg a Reptérbusszal (200).Természetesen egy ilyen 'megaberuházásnak' van árnyoldala is. Évek óta lehet már tudni erről a beruházásról és évek óta elutasítás fogadja a kispesti polgárok egy részéről (területileg ez a rész Kispesthez tartozik). Ezen a területen sok-sok fa vált semmivé valamint a volt napközis tábor területe és az egykori BKV sportpálya lett így az alapozási munkák területe (lásd nyitókép és műholdas kép). A környező lakótelep lakói tiltakoztak a megnövekvő autóforgalom ellen is, természetesen.

2008. szeptember 10., szerda

Megyeri híd és egyebek

2008. szeptember 13-án nyílt nap lesz a Megyeri (Colbert) hídon. Ekkor lehetőség nyílik majd a hídon bringázni, először átsétálni. Műrepülés és este tűzijáték várja az érdeklődőket. A 104-es busz Ezred utca megállójától a legkönnyebb a híd megközelítése.
Frissítés: Tömegközlekedési vonzata az új hídnak, hogy a szeptember 30-ai nyitás után a Visegrádi irány Volánbuszai az eddigi Árpád híd metróállomási végállomás helyett a Megyeri hídon át érik el a 3-as metrót, Újpest Városkapunál.
A BKV új buszjáratot indít 204-es jelzéssel Rákospalota, Kossuth utca és Békásmegyer HÉV állomás közt, ami a 104-el közös útvonalon halad a Váci úton majd a Megyeri hídon átkelve éri el túlparti célját. A közös szakaszon a két járat adja ki az eddigi követést így aki a pesti oldalon Székesdülő felé közlekedne tovább jelentős ritkulással szembesülhet.
Ritkán vannak érdekességek, persze akkor egyszerre több is. Bécsben ezen a napon lesz a Tramwaytag, amire mindig azt mondom, hogy majd jövőre elmegyek. Ezen a napon mindig egy egy kocsiszín (bár volt, hogy buszgarázs..) ad helyet a rendezvénynek és a városban különböző nosztalicska tramok közlekednek. Ugyanezen a napon lesz Debrecenben a DKV telepén nyílt nap, a hétvégén Zólyomban pedig nemzetközi mozdony verseny és bemutató várja az érdeklődőket. Sok-sok program amire mondhatom, hogy majd jövőre.. :)
Mostanra pedig a post ezen része teljesen elavult, de nem törlöm...

2008. szeptember 5., péntek

67V - 5

A Thököly úti villamos mint fogalom és álom a közlekedésbarátok egy részét képes akár hosszabb lélegzetű monoglógok elmondására bírni. Az ami az itteni vonalakkal történt '72-től a '90-es évek közepéig "szép" példája a Budapesti villamoshálózat leépülésének. 1997 március 11-én közlekedett utoljára a 67-es villamos és másnap indult meg a 67V jelzésű "pótlóbusz" miközben se városi se BKV szintről már akkor se volt meg a szándék a villamos újraindításához. A pótlóbusz semmihez nem volt hangolva, ritkán járt.. nem jelentett jó alternatívát a városba jutáshoz a Zuglóiaknak. Ezt magam is igazolhatom, hiszen az elmúlt fél évben pár méterre a vonaltól lakom.Álljon itt emlékül az utolsó idők menetrendje (klikk rá és megnől). Reméljük az új járat, a "hosszú5"-ös busz sikeres lesz, elnézve a menetrendjét nekem például jó belvárosi kapcsolatnak tűnik.Miközben buszra vadásztam volt 'szerencsém' látni egy kis villamos torlódást. A Rákospatak utca megállóban két autó ütközött, amik hosszú perceken át a síneken álltak.. csak a BKV-s helyszínelő érkezése után sikerült leterelni őket a pályáról. 13:50-kor indulhatott újra a forgalom, volt 62-es ami a Mexikói útra terelve közlekedett.Frissülés! (szeptember 9):
Hatodikán életbe lépett a paraméterkönyv második lépcsője is, sok egyébb változás közül ezen bejegyzésben az 5-ös buszt alapoztam meg pár nappal ezelőtt. Íme, itt van. A vonalon a BKV Ikarus 415-ös és a Nógrád Volán Alfabusz Localo buszai közlekednek. A Localók a menetrendben meghírdetett alacsonypadlós kocsik. No igen, a mentetrend.. tegnapi próbám bizonyította félelmeimet miszerint túl jól mutat.. a Moszkva tér - Nagy Lajos király útja szakaszt majdnem dupla annyi idő alatt sikerült leutaznom, ráadásul még a délutáni csúcs előtt.Szeptember 10: Egy újabb képpel, ezúttal Rákospalotáról :)

2008. szeptember 4., csütörtök

24V volán módra

A 24-es villamos évenkénti párszáz méteres felújítási hulláma most éppen a Nagyvárad tér - Balázs Béla utca közötti szakaszt érte el ahol a leromlott állapotú nagypaneles (a cseheknél egyenesen BKV panelnek nevezett) pálya helyére új, RAFS 'Rugalmas Alátámasztású Folyamatos Sínágyazású' felépítmény kerül.A 24-es villamos a Keleti pályaudvar és a Nagyvárad tér között közlekedik, a Közvágóhíd és a Nagyvárad tér (Elnök utca) között pedig 24V jelzéssel pótlóbusz közlekedik. Illetve, hogy naprakész legyek.. augusztus 21 óta a Közvágóhíd egyszerűen csak Vágóhíd néven szerepel.Sárga villamost sárga busz pótol......... tessék? nos, szeptember első hetében, egyben a pályafelújítás utolsó hetében a 24V vonalra monori Volánbuszos kocsik álltak forgalomba. Ez elég ok volt, hogy elnézzek arra. A kép villamosos vonatkozása, hogy a hajdani Közvágóhíd kocsiszín (egy időben UV műhely) helyén készült, most itt műszakiznak a Volános buszok.
Ráncajtós, botváltós, kevés nyitható ablakkal rendelkező Ikarus 280-asok. BPU-668, CDC-805, CLV-811, CTA-731, CTA-760, CTA-768, CTA-774, CTF-061.