Június 12-én indultunk neki a MÁV Nosztalgia élményvonatával Ausztriába. A Zau[:ber:]bergi lanovka, a szobormozdonyok és a Südbahn múzeum (és hotel) bejegyzései természetesen ezen út termését hivatottak bemutatni. Vonatunk az "Aranybánya Kft." elveihez híven a MÁV-val nagy rokonságot nem mutatott, a 12 kocsiból hat használt, osztrák Schlieren kocsi volt. Amik valóban kényelmes, jó futású kocsik, de közük nincs a magyar vasúthoz. Ez mondjuk teljesen nem igaz, mert az egy időben Tatabányáig is bejáró Euregio vonatok ilyen kocsikkal futottak pár éve, de ezt mégse lehet meghatározó jelentétnek tekinteni. A többi kocsi pedig kopasztó volt.. kajálda, pullman, szalon. A mozdony a szomszédos hálózat eltérő áramneme miatt egy kétáramnemű osztrák Taurus volt. Persze a Nyugati 10-ről, a parádévágányról indultunk, csakhogy megcsodálhassuk a teljes körvasutat is. Mindegy is, az ár jó volt, visszafelé ittuk is a levét..
Zöld-sárga földön, Sopronban volt egy pár perces pihenőnk, pár vágánnyal odébb még egy Púpos is pihent. A GySEV hamarosan újabb vonalakat vesz át, így a nyugati határszél lassan, de biztosan az ő kezükbe kerül. Mivel ritkán jutok erre a vidékre mindig rácsodálkozom, hogy van élet a MÁV-on túl is az országban és nem csak az egyre szaporodó teherszállítással foglalkozó cégek személyében.
Kisvártatva átkeltünk a határon. Manapság már nagyon kell figyelni, hogy az ember ezt észre is vegye.. Vonatunk egyre kanyargósabb, dombosabb vidékre jutott. A távolban már látszanak a hegyek is. Innentől kezdve egyre több fej, fényképező és kamera jelent meg az ablakokban.
Általában véve nem készült sok használható képem, főleg nem az odaúton. Köszönhetően a fejeknek. Az odaútról csak ezt a kettőt mutatnám. Az elsőn a 688 méter hosszú Weinzettelwand alagút és a majd 239 méter hosszú Weinzettelfeld alagút. Az előbbit éppen elhagytuk, de már a másikból készült a kép. A második képen pedig a semmeringi Alter és Neuer (régi és új) alagutak bejárata látható. Ezek a leghosszabbak, a kettő átlaga másfél kilométer sötétség.
Odafelé több helyen is megálltunk, csakhogy kicsit térben visszaugorjak. Itt Breitenstein peronján lógunk túl, nem is kicsit. Mi a szerelvény végén még küzdöttünk a túlemelt sín miatti dőléssel.
Mürzzuschlagban Südbahn múzeum, kis belváros, cukrászda.. majd az első adandó személyvonattal vissza Semmeringig. A németül nem tudó turista akár magyar menüt is választhat a jegyautomatánál, így még könnyebb a jegyvétel. Habár többször jártam már Bécsben, még soha nem utaztam az ottani S-bahn forgalomban is résztvevő 4020-as SGP motorkocsival. Az elmúlt képeknél gondolom már nem kell említenem a táj szépségét :)
Visszafelé már a vonat eleje lettünk, mivel a túloldali négyesben ülő idősebb pár felajánlotta a helycserét a visszaútra így a másik oldalt is láthattuk rendesen. Ez a két kép nem a legjobban sikerült, de az alagútban végződő Kalte Rinne viadukt talán az egyik legismertebb műtárgya a vonalnak. Egyben a legmagasabb is, 46 méterével. A második képen szereplő nem egészen 14 méter hosszú Kleiner Krausel alagút viszont a legrövidebb a 41 kilométeres vonal 16 viaduktja és 14 alagútja közül.
Vonatunk Taurus mozdonya hosszabb mint az alagút. A 142 méteres Wagnergraben viadukton már elfér vonatunk pár kocsija is.
A Rumpler alagút ugyancsak nem túl hosszú, de mivel ívben fekszik legalább látványos. Jól mutat a bejárata mellett a vonalra jellemző kinézetű épület, talán őrházként funkcionálhatott. Még nagyon kölök voltam mikor láttam valami filmet, valami kosztümös gőzösös volt, alagút is volt benne, meg valaki meg is halt mintha. Akkori fejjel elég nyomasztó volt, persze gőzöm sincs mi volt. Lényegtelen is, de erről a helyről ez ugrott be :) A Pettenbach alagútról semmi nem jut eszembe.
Mürzzuschlag felől az utolsó, Bécsújhely felől érkezve a vonal első látványossága a 228 méter hosszú Schwarzatal viadukt. Búcsúzóul még a nap is kisütött. Egy utazásból gyakorlatilag lehetetlen megörökíteni mindent, de talán sikerült egy kicsit átadni a hangulatát ennek a remek hegyivasútnak. Régóta szerettem volna eljutni ide és nem kellett csalódnom. Legközelebb a payerbachi villamos kisvasút és a Raxbahn lesz az uticél ha errefelé jutunk. A MÁV Nosztalgia visszaúti bénázását pedig igyekszem elfelejteni, valamint ajánlom nekik is saját üzletszabályzatuk olvasgatását.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése