2009. július 27., hétfő

Bakonyi kiruccanás

Évtizedes szokásomhoz híven idén is (bár tavaly nem) ellátogattam Döbröntére, s bár sok közlekedési kép meglehetősen kevés készült hozok egy bejegyzést. Utamat a Déli pályaudaron kezdtem, Győrig a 44-es Flirt repített, mely ekkor (júl. 22) még egy hónapos se volt és csak két újabb gép volt nála forgalomban. Győrben lőttem a nyitóképet, a háttérben a tetőn dolgozó munkásokon túl vonatom, a Celdömölkig tartó Bz+pót+pót szerelvény ácsorog.

Győrben már sokszor jártam, ugyanakkor mindig csak átutazóban.. most is csak 20 percem volt ami arra volt elég, hogy vegyek egy Kisalföldet az újságosnál és sétáljak picit a buszok közt. Ezután elhelyezkedtem a hátsó Bz pótkocsiban a 'panoráma ablaknál'. Pápán volt 16 percem eljutni a buszpályaudvarig amit végül 8 perc alatt teljesítettem (kb kilométeres táv).
 Bizony, a Bakony volánt is megcsapta az új idők szele. A Pápa-Ganna-Döbrönte vonalon 2007-ben még hasonló gépen utaztam mint a képen látható DUL-848, most egy Credo EC12-es szállított (FLR-316). Bár a légkondi jól esett, mégis kár. A kihasználtság alacsony, a menetrend elég ritkás kínálatról ad számot.. igaz, Ganna lakossága nagyjából 300 fő, Döbröntét pedig kb. 270-en lakják és itt a kis bakonyi falunál még az út is végéhez ér.
 Ha már Döbrönte.. az egyetlen tömegeket megmozgatni képes látványosság a faluban a lovaskocsin és a napi pár buszjáraton kívül a várhegy oldalában lévő sífelvonó. Állítólag 500 méteres pálya van (volt?) itt. Mivel eddig mindig csak nyáron jártam erre bővebben nem tudok nyilatkozni róla, de ha más nem... szánkózni jó lehet itt :)

A csárdától a Hasik hotel felé. Hajnalban, nemkicsit kómásan tartottam haza, ekkor egy Mercedes O815 kisbusz szállított (KUE-651). Fényképezni nem volt időm, ekkor is max. 15 percem volt Pápán a vasútig eljutni és jegyet venni. Haza a szombathelyről jövő gyors Halberstadti kocsijában szenvedtem. 180 kilométer úgy, hogy izomlázasan a lábam se tudtam rendesen kinyújtani a szűkös ülésközben. Elég kellemetlen volt, node valahogy hazaértem.

2009. július 24., péntek

Elfogyott a kenyérgyár

A kenyérgyár helyén már csak ennyit talál az ember. A homlokzati épületek kerítésként még állnak, a hajdani bolt épülete még szintén a szebb időkről mesél, de a munkagépek lassan munka nélkül maradnak. Az internet útvesztői közt, talán az első voltam aki a bontásról képet hozott. Az Urbanista a 8ker blog, és a tegnapi Metropol újság is hivatkozott a "Közeg blogra". A történet a végéhez ér, de egy-két képpel még adós vagyok.A kisház megmaradt homlokzata, ezúttal a főépület Százados úttal párhuzamos szárnyát bontják. Tavasszal és bontás közben. A kárpitos számából is egyre kevesebb látszik már.Ez az épület is eltűnt időközben, nomeg rengeteg törmeléket is elszállítottak már, mint az a nyitóképen is látható. A környék a szokásosnál is porosabb mostanság. A Stróbl Alajos utcai épületek nagyrészéből is már csak a homlokzat maradt és a Hős utca-Százados út sarkon álló épületből is csak egy nagy halom maradt.A romok közt három kémény állt még, a Metropolban megjelent képen éppen az egyiket döntik ezek közül, magam csak a legkisebb, Hős utcai résznél álló kémény bontásának előzményét láttam tegnapelőtt reggel.Előzmények:
Fogyatkozik a Fővárosi kenyérgyár
Fogyatkozik a Fővárosi kenyérgyár 2.

2009. július 3., péntek

Cívis buszok és villamosok

2009. július 1-én átvették a Volvók a hatalmat a debreceni helyi buszközlekedésben. Mint egy kis rövid bejegyzésben magam is beszámoltam róla a Hajdú Volán helyét a Cívisbusz Konzorcium vette át, így eltűntek az Ikarusok, MAN-ok, Solarisok, Jelczek helyettük egységes, Volvo flotta dolgozik. A csuklósok azoknak akik a BKV és a Volánbusz gépein utaztak már nem fognak meglepetést okozni, a Székesfehérváron készült gépek adott esetben viszont igen. Sajnos az összeszerelés minősége még mindig döcögős.

Habár a buszok korszerű, GPS alapú utastájékoztató berendezéssel vannak ellátva, valamint digitális homlok- és oldalkijelzővel ezek egyelőre nem vagy csak hibásan működnek, jópár járaton előkerültek a hagyományos homloktáblák és az A4-es lapok. Az ilyesmit sajnos sokan megjegyzik. A megállói utastájékoztatás sem áll még a helyzet magaslatán. Én a szolgáltatóváltás másnapján, másodikán látogattam el a Cívis városba, kicsit buszoztam erre-arra, azonban hamar rá lehet unni, hiszen bármerre megy az ember mindenütt ugyanazok az egyen buszok, ami üzemeltetői szempontból előnyös lehet, nekem inkább unalmasnak tűnt.

Bármi időrend nélkül négy kép a 490-es Bengáliról aki 45 évvel és 2 nappal korábban Budapesten 1221-es pályaszámmal kezdte meg szolgálatát. Debrecenben 1983 óta szolgál.

További két Benga. A sétáló utcában a belvárosban nem nagyon tudtam fotózni, sajnos elég felhős volt, de így legalább muszáj volt keresnem valami más környéket.

Típuscsere. KCSV6, azon szériának is a prototípusa az első képen ami kinézetre még mindig kissé eltér a sorozat többi tagjától. 1993-ban ez a villamos vitte el az Industria kiállítás Nagydíját. '94-ben megfordult Miskolcon, járt Pesten a Körúton is... természetesen új otthonát is megismerhette. Végül '97-ben megérkezett a Ganz-Hunslettől a többi 10 kocsi is.

További két kép róluk. A jövő Debrecenben is érdekesnek ígérkezik. Szeged és Miskolc mellett itt is megindult az új járműbeszerzési tender, ami azonban az időközben rendkívül meggyerngült forint árfolyam miatt meglehetősen döcögősen halad. Eredmény egyelőre nincs. Egyrészt az új járművekkel tuják majd kiváltani a Bengálikat, de ami még fontosabb... kell a jármű a tervezett kettes vonalra.

Világoskékkel a tervezett kettes villamos, mely a Debrecen Plaza megállónál ágazik ki a már meglévő 1-es vonalból. Zöld és piros színnel a trolivonalakat jelezték. A térkép forrása és további információk itt érhetők el: A debreceni 2-es villamos (pdf)

Egy MDmot szerelvény, illetőleg a vezérkocsis vége. Fogyatkozóban vannak már ezek a piros mellékvonali szerelvények a MÁV-nál, magam talán csak egyszer, Bátaszék és Kiskunhalas közt utaztam vele. Debrecentől szokás szerint a vasútállomáson búcsúztam ahol a kánikulában még 20 percet késett is az IC-m. Zárásként egy reklám, egy lakótelepi panel oldaláról. Mivel hasonlót Zágrábban láttam utoljára, ott is a városra jellemző villamostípussal ezért megörültem neki. Debrecen az élet Coke oldalán. Mondjuk én nem iszom ilyen izéket... :)