Payerbach-Hirschwang... üzemszünetben

2011 után 2012-ben is visszatértünk a közeli osztrák hegyekbe, a Semmeringbahn Payerbach-Reichenau állomása mellől indul a Payerbach-Hirschwang Lokalbahn, vagy Höllentalbahn. Az eredetileg 6,1 kilométeres, 760 milliméteres nyomtávú, villamosított (550V) vasútvonal 4,8 kilométén ma is közlekednek a villamosra hasonlító keskeny nyomtávú, 1926-ban gyártott motorvonatok, vagy a szobormozdonyos bejegyzésemben látott kis villamosmozdonyok által vontatott szerelvények. Szóval jó kis program lett volna, ha nem nézem be a dolgot, ugyanis jellemzően csak június és október közt közlekedik a napi három és fél vonatpár a vonalon. Szóval jó elképzelés volt, hogy kisvasút a Rax felvonóig, fel a hegyre, le a hegyről, vissza kisvasút.. csak az nem járt.

 

Azért valahol tartottam attól, hogy így járunk, mert kissé felületesen informálódtam az indulás előtt, de azért elmentünk a kisvasút állomására, aminek hollétére jópár táblácska utal. A nagyvasút vágányai alatt ez a kis aluljáró vezet az állomásra, ahol üresség és egy kis dízelmozdony fogadott csak minket. Nos igen, hibáztam. Mindenesetre elindultunk gyalogosan a végállomás felé. Annyit azért nem buktunk, kicsit szeszélyes volt ugyan az időjárás, de a friss levegő, a szép táj és a Schwarza völgye azért kárpótolt minket.

 

Aztán végül már gyakorlatilag a végállomáshoz értünk mikor valami jármű közeledésének hangja törte meg a csendet. Legnagyobb meglepetésemre a Payerbachban látott kis mozdony érkezett meg. A V10-es mozdonyt a Jenbacher Werke gyártotta 1959-ben, a Böhlerwerke kapfenbergi üzeme használta. Magyaros hasonlattal Ózdon volt iparmozdony :) 1986-ban került erre a vonalra. Vezetője kényelmesen nekiállt a váltókat kenni.. így telik hát az üzemszünet. A kocsiszín épülete is itt található, úgy 400 méternyire maxmum, de persze ezt se tudtam.

Jó egy kilométerre a kisvasút végállomásától található ez a kis duzzasztó, a Schwarza egészen szép árnyalatú itt a felsőbb szakaszon. Népszerű kiránduló hely ez, hiszen aki a bécsi ivóvíz útjára kíváncsi errefelé is végig kell haladnia.

 

A más emlegetett Raxscheilbahnnal már nem volt időnk felmenni a hegyre, bár völgy béli állomásáig azért elsétáltunk. A Höllentalbahn itteni állomása hirschwangi állomása arról árulkodik, hogy itt egykor bizony sokkal nagyobb élet lehetett. A vágányok, illetve a nyomokban vágányokat tartalmazó rét felől nézve csak a pusztulat nyomait látni, a Lokalbahn Strasse felől nézve azonban úgy tűnt lakják az épületet. Összességében tehát láttunk is valamit, meg nem is, a tévedésem azért kicsit kellemetlen, de annyira csak nem sikerült rosszul a nap. Mentésemre szoktam, hogy nem szoktam ilyen tájékozatlanul elindulni sehova se..

 

 Hirschwangból Payerbach felé visszasétálva időztünk egy kicsit reichenaui kastély szomszédságában egy cukrászdában. Itt, illetve nem túl távol innen született Habsburg Ottó, az utolsó magyar király fia, a 2011-ben elhunyt utolsó Habsburg trónörökös. Az állomásra visszatérve egy tipikus 6020-as motorvonat fogadott minket, majd kisvártatva megérkezett a vonatunk, egy a GySEV által az ÖBB-től bérelt, átmatricázott Taurussal az élen. Nem vele indultunk, odaúton Sopronban kaptuk őt, mozdonyunk problémája miatt..

 

 

Zárásként három teljesen OFF kép. Még az odaúton, Sopronban készültek. Az első képen M42 001, "Szörnyella. 1994 gyártotta a Ganz-Hunslet, de sorozat nem lett belőle, egyke lett. Kezdetben a MÁV-nál szolgált, majd a GySEV vette át és zöld-sárga lett. Kis túlzással (járműszerkezetét tekintve) egy dízel Szöcske (V46) és egyben a magyar mozdony gyártás utolsó példánya lett. A Bobók (M44) leváltása lett volna a cél vele, de a kilencvenes években se volt már olyan anyagi helyzetben a MÁV, hogy sorozat legyen belőle. A második képen a Soproni állomás várója, a csattogós, Solari Udine féle utastjékoztató kijelzővel. A harmadik kép villamos előfűtő gépét, az 1966-ban gyártott ex. V42 529-et már ne keresse senki itt, 2013. novemberében Szombathelyre költözött, hogy egy kis kicsinosítás után a nemrég GySEV kézbe került állomáson dolgozzon tovább.

Payerbach, újabb semmeringi szobormozdonyok

2011 után 2012-ben is visszatértünk Autsztriába a MÁV Nosztalgia élményvonatával. Míg '11-ben a mürzzuschlagi Südbahn Museumot néztük meg, majd Semmeringen lanovkáztunk, és pár szobormozdonyt is láttunk, 2012-ben új látnivalók mellett döntöttünk. Most (illetve több mint másfél éve.. még szerencse, hogy a képek nem romlanak meg :) Payerbach településen járunk, a vasútállomástól alig 10 perc sétára található ez a Sinobusz (osztrákosabban Schienenbus), a Schwarzatal-viadukt árnyékában. Korábbi bejegyzésemben a Semmeringen található 7047 002-6 pályaszámú, újabb ÖBB-s festést viselő példányt láthattuk, itt az SGP által 1965-ben gyártott 6581 051-7 pályaszámú motorkocsi és pótkocsija áll az út mellett.

 A motorkocsi a kép előterében található tábla alapján indiai étteremként üzemel, filmvetítéseket is tartottak benne. A jobbra tartó út Reichenau felé tart. A vasúti hangulatot a német AEG cég egy kis jelzőjével próbálták autentikusabbá tenni.

 

A 228 méter hosszú és 25 méter magas Schwarzatal-viadukt ívben fekszik, átvezeti a Semmeringbahnt a Schwarza folyó felett. A korabeli vasútépítés válasza a hegyvidéki nagy szintkülönbségek leküzdésére ezen a szakaszon köszön vissza először ha az ember Bécs (Bécsújhely) felől érkezik. Gloggnitz felől a Schwarza völgyének bal partján halad a vonat Payerbach-Reichenau vasútállomásig (ami területileg Payerbach településen fekszik), majd a már enyhén ívben fekvő vasútállomás után, a viadukton át 'visszafordulva' tér át a folyó jobb partjára, szinte körülölelve a települést. Innen még nagyjából 400 méter szintkülönbség leküzdése vár a vonatokra.

 Térjünk vissza a payerbachi vasútállomásra. Vonatunk érkezésekor még sütött a nap, az egész nap folyamán nagyjából utoljára ekkor. Később enyhe esős, borult idő váltakozott. Az ex ÖBB-s Schlieren kocsikból álló szerelvény bizony rendesen túlnyúlt a peronon.. Az állomásépület túloldalán található a Museumspark, amit korábbi szobormozdonyos bejegyzésemben a vonat ablakából már ugyan fotóztam, de most kicsit közelebbről is megnézhettük a kiállított járműveket.

Az állomásépület perontetője modern folytatást kapott, de valahogy mégis megvan az összhang.. A Museumsparkot 1979-ben avatták, a térség közlekedésének egy-egy jellemző típusa került bemutatásra itt. A különféle közlekedési ágak békésen megférnek itt, a kiállított járművek valószínűleg gondos kezelésben vannak, hiszen elég jó állapotnak örvendhetnek.

 

Az első képen a Raxseilbahn felvonó (az állomási kép hátterében, a kép közepén lévő oszloptól kicsit jobbra kivehető a nyomvonala) 2-es számú kabinja látható, mely 1948 és 1975 között szolgált az 1926-ban átadott vonalon, mely Ausztriában az első volt. A másodikon Payerbach-Hirschwang Lokalbahn kis villamosmozdonya. A Höllentalbahn néven is emlegetett keskeny nyomtávú villamosított kisvasút végállomása az állomástól egy kis sétányira van, a vágányok túloldalán. Az E-Lok Nr.3. névre hallgató kismozdony 1903-ban épült, működőképes társa ma is jár a vonalon, egyben az ország legrégebbi villamos kisvasúti mozdony típusa ez a guruló kertilak kinézetű szerzet. A második képen balra látható még a Schwarza viadukt pár méteres homokkő falazata.

 Az 1922-ben Bécsújhelyen (Wiener Neustadt) készült ex BBÖ 82, ÖBB 95-ös mozdonysorozat, 24 példányának egyike is itt kapott helyet. Eredeti sorozatszámát az Anschluß után a Német Birodalmi Vasút változtatta 95-re, a mozdonyok számozása 101-el indult.. tehát a 12. példányt látjuk itt kiállítva. Természetesen azért került ide, mert a vasútvonal villamosításáig (1959) aktív résztvevője volt a vonal életének.

 Végezetül három busz, egy Steyr 480 A, mely típus nem meglepő módon szintén szolgált ezen a vidéken és két Irisbus Arway, a Retter Linien cég égisze alatt amik napjainkban látják el a térség kiszolgálását.

Stadler Kiss, Westbahn, Westbahnhof - Bécs

 Másfél hete jártunk Bécsben, a cél egy koncertjegy megszerzése és a schönbrunni állatkert meglátogatása volt. Az első pár órát viszont a folyamatosan szakadó eső tette tönkre, így sok képem nem lett, azokból született viszont ez a bejegyzés. Első ámulatom rögtön a Railjetről leszállva fogadott, talán két-három vágánnyal arrébb. Emeletes szerelvénnyel utaztam már RER vonattal Párizsban, futottam már ki Kolozsvár állomásról Erdélyben, itthon pedig a Bombardier próbavonatával Vácra és Fehérvárra is elmentem 2006-ban, Bécs Westbahnhof pályaudvaron azonban egy új, Stadler Kiss emeletes motorvonat ácsorgott.
 

 A MÁV számára a Flirt motorvonatokat gyártó Stadler (amely cég Pusztaszabolcson a 60 szerelvény számára javítóbázist épített, majd Szolnokon egy új gyáregységét avatott 2009-ben) legújabb nagyvasúti járműtípusa az imént már említett emeletes motorvonat. Habár komoly vasúti járművekről van szó, az elnevezés mégis játékos. Flört után jött a Csók, ha magyarítani szeretném.. mi lehet vajon a következő lépés? :) Pedig ezen elnevezések eredete németül kevésbé hangzik jól. Flinker Leichter Innovativer Regional Triebzug (FLIRT) és Komfortabler Innovatier Spuststarker S-Bahn-Zug (KISS), mely eredetileg DOSTO lett volna a német DOppelSTOck ~ kétszintes (emeletes) kifejezés alapján.

 

A hét 200-as tempóra képes, hatrészes motorvonatot a Westbahn magánvasúti társaság üzemelteti a Bécs-Salzburg távon, az egyébként Westbahn névre hallgató vasútvonalon. Sokszor, sok helyen elhangzott már és még sokszor fogjuk hallani, hogy az európai vasúti liberalizáció keretében egyre több magáncég jelenik meg az évtizedekig monopol helyzetben lévő állami társaságok mellett. Magyarországon a tehervonatok élén álló sokszínű mozdonyok árulkodnak a változásokról, márciusban írtam bejegyzést a személyszállítással foglalkozó szlovákiai Regiojet Pozsony-Komárno(Komárom) közti térnyeréséről. A képen az utastér alsó és felső szintje, a WESTclub elnevezéső feláras (7,5€) szakaszon, ahol a felárért cserébe a szomszéd ülés biztosan szabadon marad, hostess áll rendelkezésre és ingyen forró ital vagy üdítő jár.

 

Azonban nem csak a WESTclub szakaszon dukál az utasnak az első osztályú belsőtér, hiszen 150 méter hosszú szerelvény mind az 501 ülése azonos komfortot biztosít. A két szint azonban a FLIRT belteréhez képest, az emeletes vonatoknál megszokottan kevésbé tágas, illetve szembetűnően közelebb van a mennyezet. A két végállomás közt további hat helyen megálló vonatok menetideje a teljes távon (317 km) 3 óra körül alakul, a cég honlapja szerint 25 eurós áron.

 Az alsó szint az emelt peronszintnek hála szintkülönbség nélkül megközelíthető, ez talán mára annyira nem szokatlan, hiszen itthon is hasonló magasságú peronokkal újulnak meg szerencsésebb vasútvonalaink. A felső szint a most már majd' minden irányból láttatott lépcsőkön érhető el. A vágányok közt tilos az átjárás, az eső rendületlen szakad.. kicsit távolabb pedig rendőrségi fúvós zenekar zenéje szólalt meg.

 

A 2010-re megújult Westbahnhof új rendőrörsét avatták. A felső képen Siegfried Stumpf tartja beszédét, az ÖBB Infrastruktur Ag. részéről. Rajta kívül az osztrák rendőrség és Bécs városának vezetői is megjelentek, többen meg fel is szólaltak, azoban ez minket kevéssé érdekelt. A pályaudvar megújulása egyébként rendkívül jól sikerült, kulturált utastér, rendezett étkezdék és a pláza részt se lett tolakodó. Ugyan egyáltalán nem helytálló a hasonlítás, de míg a Köki terminálnál mindig azt érzem, hogy építettek egy túlzó méretű plázát, ahol mellékesen kellett valamit kezdeni azzal, hogy alkalmas legyen ellátni egy fontos átszállóhely szerepét (sikerül ahogy..), a Westbahnhofnál jó arányokkal kezdtek neki a munkának.

A szakadó esőben újabb érdekességre lettem figyelmes.. egy autószállító szerelvény érkezett éppen. Hasonló, bár egyszerűbb kivitelben és régóta használaton kívül a Keleti pályaudvar Kerepesi út felőli egyik szélső vágányának végén is látható. Egészen valószinűtlen ahogy az autószállító tehervagon alsó és felső szintjéről legurulnak az autók, majd a város felé elhagyják a pályaudvart. Kicsit kellemetlen is mondjuk az autók kipufogógázát szagolni a peronon..

 Zárásként négy villamosos kép. Legutóbb talán 2005-ben jártam a felszínen Praterstern pályaudvarnál, azóta rendesen megváltozott a táj. Kapcsolódási pontunk a Westbahnhofhoz a felső képen látható 5-ös villamos, mely egy igazi 'hagyományos' vonal. Szűk utcákban, rengeteg kanyargással teszi meg útját. Rendkívül jó, fedett villamos és buszállomás a metrók és a vasút szomszédságában. A képen egy klasszikus bécsi E1-c3 szerelvény. A pótkocsi (1119), amiben utaztunk az első, 1959-ben gyártott darabok közül való. A 12-es ULF pedig a modern kor szülötte..

Eltérve a témától, mama panda és kisfia eszeget a kastélyparkban található állatkertben. Európában öt állatkertben élnek óriáspandák, az egyik a bécsi. Etetési idejük délután fél háromkor van, ekkor kapják meg az új bambuszt, majd kezdik elropogtatni.

 

A Ringen járunk, pár méterre az osztrák parlamenttől, a vártól, a városházától.. a Dr. Karl Renner Ring nevezetű megálló ezen felén a 46/49-es vonalak indulnak, túlfelén a körúti villamosok közlekednek az út két szélén. Az épület sarkán lévő kolbászos étkezde debrecenit is árul :) Bécs ugyan közlekedésileg nagyon érdekes város, mégis egészen eddig nem volt ottani bejegyzésem, most már van.. :)

Semmering vasút, alagutak és vidauktok..

Június 12-én indultunk neki a MÁV Nosztalgia élményvonatával Ausztriába. A Zau[:ber:]bergi lanovka, a szobormozdonyok és a Südbahn múzeum (és hotel) bejegyzései természetesen ezen út termését hivatottak bemutatni. Vonatunk az "Aranybánya Kft." elveihez híven a MÁV-val nagy rokonságot nem mutatott, a 12 kocsiból hat használt, osztrák Schlieren kocsi volt. Amik valóban kényelmes, jó futású kocsik, de közük nincs a magyar vasúthoz. Ez mondjuk teljesen nem igaz, mert az egy időben Tatabányáig is bejáró Euregio vonatok ilyen kocsikkal futottak pár éve, de ezt mégse lehet meghatározó jelentétnek tekinteni. A többi kocsi pedig kopasztó volt.. kajálda, pullman, szalon. A mozdony a szomszédos hálózat eltérő áramneme miatt egy kétáramnemű osztrák Taurus volt. Persze a Nyugati 10-ről, a parádévágányról indultunk, csakhogy megcsodálhassuk a teljes körvasutat is. Mindegy is, az ár jó volt, visszafelé ittuk is a levét..

Zöld-sárga földön, Sopronban volt egy pár perces pihenőnk, pár vágánnyal odébb még egy Púpos is pihent. A GySEV hamarosan újabb vonalakat vesz át, így a nyugati határszél lassan, de biztosan az ő kezükbe kerül. Mivel ritkán jutok erre a vidékre mindig rácsodálkozom, hogy van élet a MÁV-on túl is az országban és nem csak az egyre szaporodó teherszállítással foglalkozó cégek személyében.

Kisvártatva átkeltünk a határon. Manapság már nagyon kell figyelni, hogy az ember ezt észre is vegye.. Vonatunk egyre kanyargósabb, dombosabb vidékre jutott. A távolban már látszanak a hegyek is. Innentől kezdve egyre több fej, fényképező és kamera jelent meg az ablakokban.

Általában véve nem készült sok használható képem, főleg nem az odaúton. Köszönhetően a fejeknek. Az odaútról csak ezt a kettőt mutatnám. Az elsőn a 688 méter hosszú Weinzettelwand alagút és a majd 239 méter hosszú Weinzettelfeld alagút. Az előbbit éppen elhagytuk, de már a másikból készült a kép. A második képen pedig a semmeringi Alter és Neuer (régi és új) alagutak bejárata látható. Ezek a leghosszabbak, a kettő átlaga másfél kilométer sötétség.

Odafelé több helyen is megálltunk, csakhogy kicsit térben visszaugorjak. Itt Breitenstein peronján lógunk túl, nem is kicsit. Mi a szerelvény végén még küzdöttünk a túlemelt sín miatti dőléssel.
Mürzzuschlagban Südbahn múzeum, kis belváros, cukrászda.. majd az első adandó személyvonattal vissza Semmeringig. A németül nem tudó turista akár magyar menüt is választhat a jegyautomatánál, így még könnyebb a jegyvétel. Habár többször jártam már Bécsben, még soha nem utaztam az ottani S-bahn forgalomban is résztvevő 4020-as SGP motorkocsival. Az elmúlt képeknél gondolom már nem kell említenem a táj szépségét :)


Visszafelé már a vonat eleje lettünk, mivel a túloldali négyesben ülő idősebb pár felajánlotta a helycserét a visszaútra így a másik oldalt is láthattuk rendesen. Ez a két kép nem a legjobban sikerült, de az alagútban végződő Kalte Rinne viadukt talán az egyik legismertebb műtárgya a vonalnak. Egyben a legmagasabb is, 46 méterével. A második képen szereplő nem egészen 14 méter hosszú Kleiner Krausel alagút viszont a legrövidebb a 41 kilométeres vonal 16 viaduktja és 14 alagútja közül.

Vonatunk Taurus mozdonya hosszabb mint az alagút. A 142 méteres Wagnergraben viadukton már elfér vonatunk pár kocsija is.


A Rumpler alagút ugyancsak nem túl hosszú, de mivel ívben fekszik legalább látványos. Jól mutat a bejárata mellett a vonalra jellemző kinézetű épület, talán őrházként funkcionálhatott. Még nagyon kölök voltam mikor láttam valami filmet, valami kosztümös gőzösös volt, alagút is volt benne, meg valaki meg is halt mintha. Akkori fejjel elég nyomasztó volt, persze gőzöm sincs mi volt. Lényegtelen is, de erről a helyről ez ugrott be :) A Pettenbach alagútról semmi nem jut eszembe.

Mürzzuschlag felől az utolsó, Bécsújhely felől érkezve a vonal első látványossága a 228 méter hosszú Schwarzatal viadukt. Búcsúzóul még a nap is kisütött. Egy utazásból gyakorlatilag lehetetlen megörökíteni mindent, de talán sikerült egy kicsit átadni a hangulatát ennek a remek hegyivasútnak. Régóta szerettem volna eljutni ide és nem kellett csalódnom. Legközelebb a payerbachi villamos kisvasút és a Raxbahn lesz az uticél ha errefelé jutunk. A MÁV Nosztalgia visszaúti bénázását pedig igyekszem elfelejteni, valamint ajánlom nekik is saját üzletszabályzatuk olvasgatását.