2011. november 28., hétfő

100 éve ért a HÉV Gödöllőre

A Keleti pályaudvar és Cinkota között már 1888-ban megindult a forgalom, majd 1900-ban Csömörön át Kerepesig hosszabbodott a vonal. 1911 november 25-én, éppen 100 évvel ezelőtt ért el Gödöllőre, valamint ekkor 'született' a kavicsbányai átvágás is aminek köszönhetően rövidebb lett az út Gödöllő irányába, az egykori csömöri fővonal ekkor sokat vesztett fontosságából. Csömör és a kavicsbányai elágazás között már ritkán látni vonatot, ritka kivétel volt azonban a májusi ACsEV különmenet. A Gödöllői HÉV tehát 100 éve gödöllői, ezt a BKV egy kellemes meglepetéssel tette felejthetetlenné.

A meglepetés egy a menetrend szerint már csak a Csepeli vonalon közlekedő MIXa szerelvény volt, ami önmagában is érdekes témának ígérkezett. Aztán kiderült, hogy a szóbanforgó szerelvény aktuális cinkotai főműhelyi javítása során a típusra a hatvanas években jellemző színséma szerint újult meg. Ez a 825-613-826 pályaszámú 'kisegység' november 26-án közlekedett az Örs és Gödöllő közt, én azonban aznap nem értem rá, így péntekre terveztem egy kis gödöllői kiruccanást. A metróállomást éppen elhagyva azonban megpillantottam a Bobót és az MIX (emkilenc) szerelvényt, kisvártatva pedig M.VIII, kopaszkapitány és LoviGabi urak társaságában találtam magam egy autóban :) Mint kiderült 25-én, az átadás tényleges napján különvonat közlekedett, különféle szervek meghívottjaival, ezt sikerült megörökíteni.

Az Árkád és a Sugár közti felüljáró után ez a kép már az egykori rákosszentmihályi HÉV Nagyicce és Sashalom állomások közti kiágazásában készült, egy egykoron még felsővezetéket tartó oszlop megmászása után. Ez a szárnyvonal ugyan már 1970-ben megszűnt, de a megmaradt delta a vonal járműveinek átforgatására mai napig használatban van. Mivel felsővezeték itt már nincs szükség volt a Bobóra, a vendégek a deltát lezáró ütközőbaknál emelt épület néhány tablójának megtekintése után emléktábla avatás részesei voltak.

A nemrég megújult Sashalmi piac mellett mai napig áll az egykori szárnyvonal egyik állomásépülete, ennek falán avattak most táblát, amit annak ellenére sikerült elkapnom, hogy nem is voltam vendég :) A történelmi hűség kedvéért álljon itt a szövege is, elöljáróban pedig az is, hogy a szentmihályi vonal átadásának évfordulója december 7-én lesz:

A BHÉV Gödöllői és Rákosszenmihályi vonala megépítésének és a teljes üzemeltetés villamosításának 100 éves évfordulója alkalmából 2011 novemberében helyezte el
Budapest főváros XVI. kerületi Önkormányzat

Városi Tömegközlekedés Történeti Egyesület

Miután mindenki megunta már az ittlétet lassan indult is tovább a menet. Az egykori Marx sétány (az egyik ház falán még most is ott virít) mentén visszatért a vonat a fővonalhoz, majd Cinkotánál leakadt a végéről a Bobó és magában haladt tovább a mixá Gödöllőre.

Gödöllő-Palotakert állomásnál áll ez az egykori kocsiszín épület, mára sajnos egészen lehangoló állapotban. Az üres és egyébként rendkívül hangulatos állomáson jól látszik a forgalmista is, miközben meneszti a vonatot, már csak 700 méter és a végállomásra érnek.

Majdnem az ütközőbakig előretolt az ACsEV és Tigris páros, mögéjük sorolt a retró MIXa szerelvény, akik pedig nem tudták miről van szó csak nézték bambán a járműparádét. A vonat utasai időközben a nyáron átadott királyi váróban múlatták idejüket, zártkörű rendezvény keretében.

Gödöllőn egy NDK-s csodával pózol az utolsó magyar gyártmányú HÉV-es sorozat díszpintye, háttérben már a nagyvasút vágányai. A következő képen Cinkotához ereszkedik a lejtőn, sajnos az orra kicsit homályosra sikeredett, nem volt segítőkész az egész napos fullos szürkeség. Vendégeit ekkor még visszaszállította az Örs vezér terére, majd üresen tért vissza Cinkotára, a kocsiszínhez.

Miközben a mixá megjárta az Örsöt, megérkezett a Tigris is az ACsEV-vel, így hármas együttállásban sikerült megörökíteni őket az állomás szobormozdonyával. Másnap Cinkotán nyíltnap várta a nagyérdeműt és bárki utazhatott a különleges festésű szerelvénnyel. Mivel következő, nagyjából három év múlva esedékes főműhelyi javításáig viseli retró öltözetét még az is megcsodálhatja aki most lemaradt, hiszen a héten visszatér Csepelre, de jövő nyáron a Szentendrei vonalon is vendégeskedik majd. Sőt, társat is kap így a két kisegység egyszínű vonatot alkotva közlekedhet majd.

Köszönet mindenkinek a szervezésért, az ötletért és a kivitelezését!