Mürzzuschlag a Semmering vasút 'távolabbi' vége, a vasútállomás szomszédságában itt található a Südbahn múzeum. A múzeum az osztrák déli vasútvonal (Südbahn, Bécs-Graz-Trieszt), a vonal részét képző Semmering vasút és lényegében építője, üzemeltetője (1923-ig) a K. u. K. azaz császári és királyi Déli Vaspályatársaság, röviden Déli Vasút emlékhelye. Részint. Valamint a magyar nyelvű tájékoztatójuk szerint Ausztria legnagyobb vasúti közlekedési múzeuma. Következzék a gyűjtemény pár darabja.
A múzeum területére belépve egy kisebb teremben a vasút kialakulásától indulunk, majd egy újabb kis helyiségben három, a vasútvonal építéséhez köthető egyén szobra fogadja a látogatót. Ő éppen Habsburg-Lotaringiai János főherceg (úgy is mintErzherzog Johann Baptist Joseph Fabian Sebastian von Österreich). A stájer herceget a sok háborúskodás közben Széchenyihez hasonlóan Angliában megcsapta a mozdony füstje, a Semmeringi vasút pályavonalának kitűzése köthető a nevéhez.
A szobrok után rögtön be is lépünk a csarnokba ahol a kiállítás nagyja található. Képek, tárgyi emlékek, egy épülő viadukt makettje, egy személykocsi első, másod, harmad osztályának beltere és többek közt terepasztal is található itt. És Hans a 98 éves keskeny nyomtávú (760mm) gőzös.
A csarnok legnagyobb és legmegkapóbb kiállítási tárgya ez a kissé leharcolt gőzös. Eredetileg a Német Birodalmi Vasút (DRB) mozdonya volt 52 5422-es pályaszámon. Igazi háborús igáslónak készült, '43-45 között még német kézben dolgozott, majd szovjet hadizsákmányként folytatta pályafutását '66-ig. Ekkor lett Jugoszlávvá JŽ-ЈЖ 33-329 pályaszámon.
Útban a körfűtőház felé se marad érdekességek nélkül az ember. Az út a múzeum mögött nem éppen múzeumi, hiszen itt még most is a vasút kiszolgáló irodái működnek. Itt áll az ÖBB egykoron 16darabot számláló, 1950-53 között forgalomba állt 1040-es villanymozdonyának egyike (háttérben a kiállítás csarnokával) míg a szomszédos vágányon egy felsővezetékes munkakocsi után sorozva két kopott személykocsi állt. Az első pályaszáma B4ip 22 208-as. Ha az ember a talpa alá is néz találni itt vasaljas felépítményű vágányokat is ami kevéssé gyakori.
Meg is érkeztünk a körfűtőházhoz. Habár most is aktív vasúti élet van az állomáson a jelek szerint karbantartói szerepét elvesztette a hely, hiszen a múzeum az ezen munkákra szakosított épületeket kapta meg. Költséghatékonyság a vasúton, múzeum a népnek :)
A múzeum karéja két részre osztható, az elsőt kicsit szokatlan módon a pályafenntartási gépek uralják. Ezen a részen a hátsó fal mentén hajtányok igen széles választéka sorakozik. Persze a pályafenntartó gépek között is akad olyan teherautó ami eredetileg nem vasúti munkákra volt szánva, hiszen látszik, hogy csak utólag kapott vaskerekeket.
A hajtányok egyik feltűnő színű darabja, bár kevésbé hat érdekesen mint az a teherkocsi amihez egy utcai motort szereltek, csak a gumikerekeit hagyta el :) Többféle technikai megoldás, változatos felépítményű
A következő csarnokban néhány nagyobb vas ácsorog, köztük egy majdnem 160 éves gőzőssel. Mivel azonban eddig csak képeken láttam Krokodilt így egy kicsit tátva is maradt a szám. Mivel egy több mint 90 évvel ezelőtt tervezett sorozatról van szó, nem meglepő a gőzmozdonyokra is jellemző csatlórudas, bonyolult tengelyelrendezés. Ez a darab a svájci vasutak Ce 6/8 típusú, 13257 pályaszú gépe, külön kis érdekessége, hogy a magyar vasút fennállásának 150. évfordulóján rendezett angyalföldi járműparádén is tiszteletét tette.
A Krokodil mögött álló 1042 005-7 vezetőállásán készült az első kép. A döntött kazánú, méteres nyomtávú fogaskerekű gőzös ritkább látványosság mint egy ÖBB villanymozdony. Az 1887 és 1928 között üzemelt salzburgi Gaisbergbahn 1-es kisgőzöse a 250 ezrelékes emelkedőn fergeteges 7 km/órás sebességgel repesztett a hegyre :)
Nagy vonalakban ennyi a mürzzsuchlagi Südbahn (Déli Vasút) múzeumról. Egy pillantás a fűtőházra kívülről. Mürzzuschlag után ugorjunk át a szomszédos Semmeringre. A múzeumhoz ugyan nem kapcsolódik, de a Déli Vasút egy újabb épületével ismerkedhetünk meg..
Miután a vasút megépült a környék fejlődése is nagyobb lendületet vett, hiszen már könnyebben megközelíthetővé vált a bécsiek számára. A Déli Vasút kihasználva az új helyzetet szálloda építésbe kezdett. Habár az 1880-as évek elején a Südbahnhotel volt Semmering első nagy szállodája jelenleg elhagyatottan, kihasználatlanul, kissé omladozva uralja a tájat. Az ezer méteres tengerszint feletti magasságon álló, gyönyörű panorámát nyújtó hotel megépülte után néhány évvel több riválist is kapott, a Panhans régi fényében tündökölve csupán másfél kilométerre található tőle.
A második világháború után indult meg a hanyatlása, az emberek nem a fővároshoz közeli helyeket keresték. Lassan mindenkinek lett autója, így a távolabbi vidékek, akár Olaszország lett a kikapcsolódni vágyók fő úticélja. A Südbahn hotel pedig szép lassan hanyatlásnak indult, eredeti értékeit, berendezéseit a változó tulajdonosoknak, átépítéseknek "hála" elvesztette. Öt éve liechtensteini befektetők kezében van, de látszólag az új, egyébként nagyon jól mutató zöld, mázas csereken kívül sok újítás nem látszik az épületen.
A Credo buszokat még ki se hevertük, erre tessék. Egy felturbózott lila kisteherautó érkezett a BKV-hoz, hogy június 20-21-én a 16-os (Várbusz) vonalon tesztelhesse a kedves nagyérdemű. A Mercedes a Sprinter sorozat legújabb busz szerű változata a tavaly szeptemberben Hannoverben bemutatott Sprinter City 77, mely most hozzánk érkezett. Nem midibusz, inkább mint Merciék is írják egy XXL-es minibusz.
A BKV midibusz tenderét az ugyanezen viszonylaton (bocsánat, akkor 10-es volt) 2008-ban tesztelt Molitus S91-es típussal az Orangeways nyerte, azonban a politika útvesztői közt az üzletből nem lett semmi. Az évek óta teljesen megbízhatatlanul működő Ikarus 405-ös midik pedig a mai napig forgalomban vannak. Tucatnyi, ha nem két tucatnyi midis "versenyző" megfordult már tesztelésre a BKV-nál, mégse történik semmi..
Két nagyméretű lengőajtó, hátul két tengely.. a buszosok tartózkodója még a Moszkváson van :) Furcsán aránytalan ez a 8,7 méter hosszú jármű.
Mivel a várnegyed utcáinak egy részében súlykorlátozás van életben "rendes" buszok nem járnak arra, csak a midik ütik meg alulról azt a terhelési szintet amit ezek az utak kibírnak. Mivel a midik pusztán méretükből adódóan alacsony kapacitást képviselnek elég sűrűn közlekednek a buszok a várba, ennek ellenére jellemző a zsúfoltság. Képem még a Moszka Kálmán téri induláskor előtt készült.
Az utastér hátulról előre pillantva. Az első ajtónál egy a busz méreteihez képes nagynak mondható tér fogadja az utast, itt két lehajtható ülés található, valamint ide lehet felszállni kerekesszékkel. az alacsonypadlós utastér az ülések között enyhén emelkedik. A közlekedőfolyosó elrendezése se túl optimális, ezt is a méretből adódó kompromisszukok közé tartozik. A vezetőfülke eredetéhez hűen kisteherautós, a műszerfalon a Mercedes buszok magyarországi értékesítési vezetőjének névjegykártyája fehérlik.
Balra két ülés, jobbra tizenkettő, de a nem dobogón található leghátsó négyes, ami egyébként jelentősen rontja az állóhelyek számát nem fix tartozék. Körülbelül ennyi a busz utastere. Meglehetősen puritán, a légkondi éppen nem akart hideg levegőt befújni, de a hátsóbb kapaszkodókon található Citarós gömb leszállásjelzőket továbbra is kedvelem.
Végszó gyanánt: ilyet is láttunk, utaztam is vele egy fél kört, de nem kéne. Rendes midibusz kéne, de tegnapra.
Semmering állomás a Semmering-hágóban kanyargó Semmering vasút egyik állomása. Leszámítva az itteni másfél kilométeres vasúti alagutat sokminden nincs erre. Persze van sok hotel a Hochstrassén, bringások/síelők a Varázshegyen, jó levegő és panoráma bármerre. A csendet csak pár vonat robaja töri meg a völgyben. Az állomás szobormozdonya az 5144 001-4 pályaszámon jegyzett motorvonat. A típus az 1938 és '40 között gyártott 5044-es szériából eredeztethető, a környék meghatározó járművei voltak a villamosítás előtt.
Carl Ritter von Ghega emlékműve. Ő volt a vasútvonal tervezője aki ezen tettével kiérdemelte, hogy lovaggá üssék. Az 1800-as évek közepén hatalmas bravúrnak számított a vonal tervezése, kivitelezése. Az előtérben a világörökségi védettséget hirdető kőtábla és 'befigyel' a motorkocsi is.
Következő szereplőnk a 7047 002-6 pályaszámú sinobusz. A típust a háború után fejlesztette a Wagonfabrik Uerdingen (Düwag-Siemens). 1950 után több mint 3000 készült belőle. Miközben a németeknél már kiszorult a forgalomból, a szerb Ezüst nyilak mai napig forgalomban vannak, igaz Szegedre már nem járnak át. Az osztrák vasutaknál 1964-67 között állt forgalomba a típus mely az 5081-es sorozatszámot kapta. A mindössze három német gyártású kocsin túl a többit a két nagy osztrák vasúti háműgyártó cég, a Jenbacher 'művek' és a mára már szintén Siemens kézben lévő, a budapesti fogaskerekű szerelvényeit is gyártó SGP szállította.
A Zau[:ber:]bergi komplexum előtti út túloldalára kell átmenni, ott balra a gyerek sífelvonó és pálya lesz, majd jobbra hamar megpillantja az ember. A kocsi állapota sajnos elég lehangoló, pedig ő az 5081-es széria kék egyenszínével szemben már az 5047-es Jenbacher kocsikra jellemző színezést viseli. Ha jól sejtem a Gasthof Edelweiss a tulajdonosa, de olyan nagyon nem válhatott be.
Ugyan már nem Semmeringben vagyunk hanem Payerbach-Reichenau állomáson, természetesen még nem hagytuk el a Semmering vasutat. Maga az állomásépület a vasútvonal múzeumaként is funkcionál, míg mellette a Museumpark Payerbach névre hallgató kis gyűjtemény található. A gyűjtemény legnagyobb tagja a 95.112-es gőzmozdony.
A gyűjtemény többi darabja is érdekes, természetesen mindegyik a környék közlekedéstörténetének egy-egy fontos emléke. Kezdjük jobbról. Az 1903-ban gyártott E 3-as mozdony a vasútállomás túloldaláról induló Höllentalbahn egyik járműve volt. Az E 1-es kocsi jelenleg is üzemel, a kettes nem, de újul. Ami óta megpillantottam a Höllental vasutat bekerült a kívánságlistámba :) Folytassuk.. következő darabunk a Rax-Seilbahn 1926-ban megnyílt, egy kilométer szintkülönbséget leküzdő kabinos felvonójának egy korábban használt 'kocsija'. A háttérben egy 1957-es, osztrák Steyr 480 A típusú postabus.
Június 6. és 10. között újra két Credo busz közlekedett a fővárosban. 2007-ben még a 'kiskerekes' BN 12-es és BN 18-as városi buszaikat ismerhették meg a BKV utasai. Tavaly a nagy kettős Ikarus - Credo buszteszt alatt (amelyről mai napig nem készítettem bejegyzést) bemutatkozott a győriek új típusa, a Citadell 19, előtte 2009 novemberében a Citadell 12. Ezek a buszok immáron szakítottak a gyár kezdeti, midibuszos gyökerekből eredeztethető kerékmérettel, így komolyabb benyomást keltenek.
A gyártók által évek óta várt nagy BKV-s tender (az újabb változatok szerint alvállalkozói kiszervezés) még mindig várat magára, de a Credo gyár újra megmutatta magát, nem titkolva, hogy szeretné kivenni részét az új buszok szállításából. Ezúttal a Citadell buszok újabb verzióival mutatkozott be.
Színeiből ítélve ez a busz is a Kisalföld Volán flottájának tagja lesz, még mindig érdekesen hat a sárga busz a sok kék között, de az utastér esztétikájára nem eshet panasz. A kapaszkodók többségének elhelyezése jó, az ülések lábtere azonban néhol szűkös, főleg a közlekedőfolyosó felőli oldalon ülő számára. A motortér és az az előtti rész (második kép) szinte teljesen megegyezik a szóló és csuklós kivitel esetében.
A csukló és a kerékdob közötti korláttal elhatárolt terület még a magamfajta vékony alkatú utasnak is szűkös, főleg ha ülnek is ott. Ez a terület így használhatatlan. A műszerfal látszólag jó kialakítású. A hasonló észrevételeket is tartalmazó "lezáró jelentések" közléséhez (a BKV honlapján) azonban a gyártó Kravtex eddigi öt tesztbuszánál nem járult hozzá.
Újabban a wifi már-már elmaradhatatlan része a járműveket érintő újdonsádoknak, a Citadellen azonban nem a megszokott módon jelzik ezt. A teszt alatt a 32-es vonalon közlekedő csuklós után térjünk át a 22-esen debütált szóló változatra..
A Budakeszire közlekedő vonal a Moszkva (Kalef) térről indul, de mivel mikor odaértem éppen Keszin műszakizott Budagyöngyéig elé mentem. Majd a Moszkváson kaptam le két Ikarus társaságában.
A szóló tesztbusz egyben a Kravtex - Kühne 12 éves gyártói tevékenységének kilencszázadik busza. Ezt büszkén hirdette is magán. Több év és több típus után lassan a szakmai berkekben is elfogadott gyártóvá nőtte ki magát a cég. Legújabb buszaik már egyre inkább hasonlítanak arra amit sokan évek óta vártak és aminek hiánya miatt rendkívül sok kritika is érte a korábbi próbálkozásokat. A nagyobb megrendelések hiányában évek óta nehézkes a magyar piacon a hazai buszgyárak továbbélése. Az Alfabusz elvérzett, az MJT helyzete se túl rózsás, az S91-es széria gyártása még mindig várat magára, a NABI.. a NABI kicsit más kategória. Ilyen körülmények között nem is rossz eredmény a 900. busz legyártása.
A vezetőfülke és az első ajtó környéke is megegyezik a két változatnál, így az eddig képekből lassan összeáll mindkét változat :) Budakeszi, végállomás. Véges szabadidőm miatt mindkét buszt csak borongós időben sikerült megörökítenem, de talán így is sikerült őket valamelyest bemutatni. A tesztelési időszak végéhez ért.. várjuk a folytatást.
Semmering a Bécsi Alpok Rax-Schneeberg vonulatának egyik turisztikai központja. Télen-nyáron egyaránt kedvelt üdülőhely, gyönyörű természeti adottságokkal. Egy közlekedésbarát számára csakis a híres és világörökség részét képző Semmering bahnnal ajánlatos érkezni. Az állomástól egy majdnem két kilométeres sétával lehet elérni a Hirchenkogel Zau[:ber:]g síközpontot, kerékpáros parkot.
Ügyesen kihasználják a hely adottságait. Télen az éjszakai kivilágítással is rendelkező sípálya várja a télisportok kedvelőit, ahol néha világkupa versenyeket is rendeznek. Amint pedig eltűnik a hó, a kerékpárosok vehetik birtokukba a hegyet. A nyolc fős kabinos felvonó, ami természetesen németül nem lanovka, inkább seilbahn ezért egész évben közlekedik.
Az egész parkolót megtöltötték a Bikepark pályáira érkező bringások. A családi monster rolleres pályától az igazán kemény downhill pályáig különféle nehézségű, jól kialakított pályák várják az extrém kerékpározásra vágyókat.
Az 1998-ban megépített Magic-Mountain-Xpress fantázianévre hallgató kabinos felvonót több helyen Európa legmodernebbjének emlegetik, ezt megerősíteni nem tudom, mindenesetre marketingfogásnak biztos jó :) A kabinok ajtajai önműködően nyílnak/zárnak, természetesen a bringák is elférnek benne.
A felvonó felső állomása már 1330 vagy 1350 méter magasan van (ahány forrás..). Mindenképpen érdemes a pár méterre található, harminc méter magas, 1999-ben épült Dr. Erwin Pröll Milleniums-Warte kilátó tetejére is felmászni ahonnan ilyen kilátás nyílik. Mivel a környéken rendkívül sok magyar turista is jár, több helyi látványosság brosúrája is megtalálható magyar nyelven. A kilátó használati utasítása három nyelven, németül, angolul és magyarul közli az alapvető szabályokat.
A Blauer Blitz névre hallgató felvonó, 2001-ben épület, 1034 méter hosszú, 338 méter szintkülönbséget leküzdő négyüléses 'sportlift' felső végállomása csak pár méterre található a kabinostól. A második képen kis kereséssel a nagyvasút két alagútját is látni. Egyiknek a bejárata néz felénk, a másiknak pedig boltíves nyitott oldalfala látszik.
A völgybe érkezve egy furcsa fémvázas, növény-szarvas üdvözli a csúcsot megjárt utazót, míg az 'érkezési oldal peronja' mellett a kabinok karbantartóhelye/'garázsa' nyúlik el.
A felvonó talán minden kabinja valamilyen reklámot visel magán, a parkolóban elhelyezett példány azonban magát a kerékpáros parkot reklámozza. A felvonó ára (2011 nyarán) egy irányban 10 euró, hegy és völgymenetben 13,5 euró egy személynek. Bővebb információk a helyről a pálya honlapján (magyarul is).
Mürzzuschlag a Semmering vasút 'távolabbi' vége, a vasútállomás szomszédságában itt található a Südbahn múzeum. A múzeum az osztrák déli vasútvonal (Südbahn, Bécs-Graz-Trieszt), a vonal részét képző Semmering vasút és lényegében építője, üzemeltetője (1923-ig) a K. u. K. azaz császári és királyi Déli Vaspályatársaság, röviden Déli Vasút emlékhelye. Részint. Valamint a magyar nyelvű tájékoztatójuk szerint Ausztria legnagyobb vasúti közlekedési múzeuma. Következzék a gyűjtemény pár darabja.
A múzeum területére belépve egy kisebb teremben a vasút kialakulásától indulunk, majd egy újabb kis helyiségben három, a vasútvonal építéséhez köthető egyén szobra fogadja a látogatót. Ő éppen Habsburg-Lotaringiai János főherceg (úgy is mint Erzherzog Johann Baptist Joseph Fabian Sebastian von Österreich). A stájer herceget a sok háborúskodás közben Széchenyihez hasonlóan Angliában megcsapta a mozdony füstje, a Semmeringi vasút pályavonalának kitűzése köthető a nevéhez.
A szobrok után rögtön be is lépünk a csarnokba ahol a kiállítás nagyja található. Képek, tárgyi emlékek, egy épülő viadukt makettje, egy személykocsi első, másod, harmad osztályának beltere és többek közt terepasztal is található itt. És Hans a 98 éves keskeny nyomtávú (760mm) gőzös.
A csarnok legnagyobb és legmegkapóbb kiállítási tárgya ez a kissé leharcolt gőzös. Eredetileg a Német Birodalmi Vasút (DRB) mozdonya volt 52 5422-es pályaszámon. Igazi háborús igáslónak készült, '43-45 között még német kézben dolgozott, majd szovjet hadizsákmányként folytatta pályafutását '66-ig. Ekkor lett Jugoszlávvá JŽ-ЈЖ 33-329 pályaszámon.
Útban a körfűtőház felé se marad érdekességek nélkül az ember. Az út a múzeum mögött nem éppen múzeumi, hiszen itt még most is a vasút kiszolgáló irodái működnek. Itt áll az ÖBB egykoron 16darabot számláló, 1950-53 között forgalomba állt 1040-es villanymozdonyának egyike (háttérben a kiállítás csarnokával) míg a szomszédos vágányon egy felsővezetékes munkakocsi után sorozva két kopott személykocsi állt. Az első pályaszáma B4ip 22 208-as. Ha az ember a talpa alá is néz találni itt vasaljas felépítményű vágányokat is ami kevéssé gyakori.
Meg is érkeztünk a körfűtőházhoz. Habár most is aktív vasúti élet van az állomáson a jelek szerint karbantartói szerepét elvesztette a hely, hiszen a múzeum az ezen munkákra szakosított épületeket kapta meg. Költséghatékonyság a vasúton, múzeum a népnek :)
A múzeum karéja két részre osztható, az elsőt kicsit szokatlan módon a pályafenntartási gépek uralják. Ezen a részen a hátsó fal mentén hajtányok igen széles választéka sorakozik. Persze a pályafenntartó gépek között is akad olyan teherautó ami eredetileg nem vasúti munkákra volt szánva, hiszen látszik, hogy csak utólag kapott vaskerekeket.
A hajtányok egyik feltűnő színű darabja, bár kevésbé hat érdekesen mint az a teherkocsi amihez egy utcai motort szereltek, csak a gumikerekeit hagyta el :) Többféle technikai megoldás, változatos felépítményű
A következő csarnokban néhány nagyobb vas ácsorog, köztük egy majdnem 160 éves gőzőssel. Mivel azonban eddig csak képeken láttam Krokodilt így egy kicsit tátva is maradt a szám. Mivel egy több mint 90 évvel ezelőtt tervezett sorozatról van szó, nem meglepő a gőzmozdonyokra is jellemző csatlórudas, bonyolult tengelyelrendezés. Ez a darab a svájci vasutak Ce 6/8 típusú, 13257 pályaszú gépe, külön kis érdekessége, hogy a magyar vasút fennállásának 150. évfordulóján rendezett angyalföldi járműparádén is tiszteletét tette. 
A Krokodil mögött álló 1042 005-7 vezetőállásán készült az első kép. A döntött kazánú, méteres nyomtávú fogaskerekű gőzös ritkább látványosság mint egy ÖBB villanymozdony. Az 1887 és 1928 között üzemelt salzburgi Gaisbergbahn 1-es kisgőzöse a 250 ezrelékes emelkedőn fergeteges 7 km/órás sebességgel repesztett a hegyre :)
Nagy vonalakban ennyi a mürzzsuchlagi Südbahn (Déli Vasút) múzeumról. Egy pillantás a fűtőházra kívülről. Mürzzuschlag után ugorjunk át a szomszédos Semmeringre. A múzeumhoz ugyan nem kapcsolódik, de a Déli Vasút egy újabb épületével ismerkedhetünk meg..
Miután a vasút megépült a környék fejlődése is nagyobb lendületet vett, hiszen már könnyebben megközelíthetővé vált a bécsiek számára. A Déli Vasút kihasználva az új helyzetet szálloda építésbe kezdett. Habár az 1880-as évek elején a Südbahnhotel volt Semmering első nagy szállodája jelenleg elhagyatottan, kihasználatlanul, kissé omladozva uralja a tájat. Az ezer méteres tengerszint feletti magasságon álló, gyönyörű panorámát nyújtó hotel megépülte után néhány évvel több riválist is kapott, a Panhans régi fényében tündökölve csupán másfél kilométerre található tőle.
A második világháború után indult meg a hanyatlása, az emberek nem a fővároshoz közeli helyeket keresték. Lassan mindenkinek lett autója, így a távolabbi vidékek, akár Olaszország lett a kikapcsolódni vágyók fő úticélja. A Südbahn hotel pedig szép lassan hanyatlásnak indult, eredeti értékeit, berendezéseit a változó tulajdonosoknak, átépítéseknek "hála" elvesztette. Öt éve liechtensteini befektetők kezében van, de látszólag az új, egyébként nagyon jól mutató zöld, mázas csereken kívül sok újítás nem látszik az épületen.
