2010. október 29., péntek

Debreceni egy óra

Kétharmad úton Füzesabony és Nagykereki közt volt egy kis időm Debrecenben. Vonatozásom bejegyzése még várat kicsit magára, de pár képet hoznék addig is Debrecenből. Tavaly tartottam egy részletesebb vonalbejárást.

Árnyékban bújkál a hatajtós tartalék Bengáli a főpályaudvarnál... Kis sétával elértem a DKV telephelyét. Itt kapott helyet a kettes villamost hírdető Új Magyarország tábla. Mindeki szerepel már rajta, csak a járműszállító sora üres. Sajnos habár a legutóbbi tendert az Ansaldobreda Sirio villamosa nyerte most éppen a spanyol CAF támadta meg az október elején kihírdetett végeredményt.A nyertes Sirio debreceni látványterve. Két verzió készült, ez az arany illetve egy kék festésű. A 2-esvillamos.hu oldalon többek közt ez is megtalálható. Ezek a villamosok már évek óta futnak például Milánóban, most azonban ismét kérdéses ki szállíthatja Debrecen számára a 18 új villamost.

A Salétrom utcai villamos-trolibusz telepen mindenesetre már nagy halomban állnak a beépítésre váró sínek. Egy sajtótájékoztatón a város polgármestere már szeptember közepén arról beszélt, hogy indulhatnak a kivitelezési munkálatok. Arról azonban még nem láttam képeket, hogy valóban épülne az új nyomvonal.

A DKV kocsiszíne után a Segner térig sétáltam ahol meglepve vettem észre a trolik oldalán ezt a matricát. Tavaly Szeged nagyszabású rendezvényekkel ünnepelte troli üzeme harmincadik évfordulóját, ahol debreceni vendég gépek is szerepeltek. Az idei 25 éves DKV-s évforduló azonban valahogy elkerülte figyelmem. 1985 július 2-án indult meg ugyanis az első, 2-es troli.

Ezzel a két képpel emlékeznék meg megkésve az évfordulóról. A Maz imént pakolta le utasait, míg a Solaris éppen ekkor indult el a Segner térről. Mivel kicsit tetőnehéz a kocsi kanyarban elég rendes bedőlésre képes :)

Miután visszasétáltam az állomásra lőttem még egy képet a szocreál csarnokról majd folytattam utam Nagykereki felé. Legközelebb villamosvonalat avatni szeretnék a városba érkezni.


Nincsenek megjegyzések: