2010. október 2., szombat

Hatvani vasút (környék)

A hatvani vasútállomás mindig rossz oldalon van. Bármelyik irányból érkezem mindig a másik oldalra várom az állomás szocreál épületét. A hiba valószínűleg bennem van, nem vitás. Mindenesetre most legalább egy kicsit körbejártam.

Az állomás felvételi épületét mindig is túlméretezettnek tartottam. Tudom, régebben valószínűleg nyüzsgőbb állomás lehetett, hiszen gépészeti bázis és fontos átszállóhely is. Ennek ellenére rendkívül túlzó egy ekkora, már-már a Miskolc-Tiszai méreteivel vetekedő állomás egy 20ezer lakosú kisvárosnak. Építészetileg gyakorlatilag minden elemét a szoc rendszer megalomániája és szimbólumrendszere uralja. A peronok már közel se uralják ennyire a terepet, állapotuk felújításért kiált.

Mint említettem a gépészeti bázis is az állomás. Ezen képeim tavaly készültek, de még nem szerepeltek. Az első képen látható MMV-s Bobót most is láttam, az állomásra oly jellemző Púposokból viszont egyet se volt szerencsém.
Ez az igencsak kopottas Dacia is az itteni dízelek számát gyarapította, sajnos azonban azt ránézésre lehetett tudni, hogy közel sem mindegyik gép működőképes. A második kép már az állomás előtti buszfordulóban készül erről az EAG buszról. Jelentős buszos élet is van itt, hiszen ekkor egyszerre három busz megállt az állomás előtt.

Szintén az állomásnál járunk. A Boldogi út túloldalán a Mátra cukor gyáregysége áll. Illetve ez már lassan múlt idő, hiszen éppen bontják az egyik épületet. Sajnos a magyar cukor ipar is elvérzett az elmúlt években, így sok, több évtizedes múltra visszatekintő cukorgyár zárt be. Az A26-058-as iparvasúti kismozdony csendben statisztál a bontáshoz. Ezáltal az ő sorsa se túl kecsegtető.

Mint a google.maps műholdképén látható a kép készültekor még nagy élet volt itt, szinte minden vágányon áll egy-egy szerelvény. Azt azonban nem tudom, hogy ez volt itt az általános helyzet vagy éppen valamely évi 'cukorrépa kampányt' sikerült az űrből lefényképezni.

A négyes vágányon a 3-as Flirt állt, vele indultam vissza Gödöllőre. Érdemes megnézni, hogy a már három és fél éve forgalomba állt Flirt piros színe mennyire megkopott. Ez jellemző egyébként a többi motorvonatra is. Összehasonlításul a második képen az 59-es Flirt, az utolsó előtti pózol rikító pirosan. Gödöllőről HÉV-vel tartottam haza.

Nincsenek megjegyzések: