2011. július 18., hétfő

Nagyváradi Siemens ULF-ok

Nagyvárad. Hajnal hat körül, Nufarul (Szőlős) végállomáson járunk. A kocsiszín felől kiálló kocsik állnak szoros egymásutánban. Hamarosan megindul az élet a városban. A bevezetőmben is emlegetett lakótelep rengetegben járunk, pár méterre a város végétől. A hurokban 50-es pályaszámon a város első Siemens ULF típusú villamosa. Ultra Low Floor, már a nevében is hordozza büszkeségét a 18 centiméteres padlómagasságot. 2008-2009-ben érkezett a városba 10 ilyen Siemens villamos, meglehetősen kapkodósan (emiatt közel se jó áron).

Nem véletlen, hogy teljesen egyformák ezek a kocsik a bécsi testvéreikkel, hiszen az imént emlegetett sietős beszerzés úgy volt lehetséges, hogy eredetileg Bécs számára készülő kocsikat irányítottak ide. Ezzel az osztrák fővároson kívül Nagyvárad az egyetlen város ahol a típus közlekedik, egyben ezek a villamosok lettek a Romániában futó legmodernebb villamosok. A frissen kialakított füves szakaszon egészen irigylésre méltóan mutat az 51-es kocsi.

A két féle ULF variáns közül Várad a 24 méteres kocsikat kapta, Bécsben járnak jó 10 méterrel hosszabbak is. Ezek már a második gyártási széria gyermekei, utas szemmel legkönnyebben a műanyag ülésekről lehet beazonosítani őket. Jelenleg még(?) korlátozásokkal járnak. Az egyes vonalon az 52-es kocsihoz hasonlóan Pod CFR végállomásig járnak, a vegyiművekig nem engedik őket. Ugyancsak nem találkozhatunk velük a kettes vonalon Ioşia (Őssi) városrész falusias kulisszák közt vezető, ám jócskán leromlott állapotú szakaszán.

Sajnos az 54, 55, 57-es pályaszámok nem kószáltak optikám elé, így a tízből csak hetet sikerült megörökítenem, pedig jelentős részben miattuk töltöttem egy éjszakát buszon:) Az első képen a Lotus bevásárlóközpont nevét viselő megállóban árválkodik az 56-os, a másodikon a Dacia sugárúthoz ereszkedik le a kis dombról az 58-as.

Íme egy beltér fotó, még hajnalban az 50-es kocsiban készült. Kissé rideg színek, műanyag minden felületen. A szűk csuklóalagutak rejtik a szokatlan, függőleges elrendezésű hajtásrendszert. Nem túl finom futású kocsik, de a több helyen közel se tökéletes pálya ellenére egészen elviselhetően haladnak. Az utastájékoztatás is működik rajtuk.

Egyirányú villamoshoz híven a "B végen" nincs vezetőfülke, így ez a rész is az ülőhelyek számát növeli, ezt az 59-es kocsival sikerült szemléltetnem. Az 53-as a Strada Primariei-en kocog a városháza utca felé. Mivel mostanság a történelmi utcanevek használata nem ajánlatos, a román utcanevek tükörferdítésével lepték meg a magyar lakosságot. Ez az utca a magyar Városháza 'ajánlás' ellenére Polgármesteri Hivatal utcaként szerepel a román-magyar utcanév határozóban. Ez csak furcsa, de vajon miként lett Szanatóriumból Szenátus?

Valamiért az 53-ast sikerült legtöbbször lekapnom, itt éppen a nagyállomás megállójában áll. A leharcolt Tátrák mellett üde szürke-piros színfoltot jelentenek ezek a villamosok, természetesen a szolgáltatás színvonalát is nagyban emelik. Néhol meglehetősen furcsán mutatnak ezek a villamosok a romános hangulatú utcarészletek előtt, de amíg a Salgótarjáni utcai hullámvasúton járatnak minden nap Combinóink igazából szavam se lehet. Sok sikert a napi forgalomban az ULF-oknak, garanciájuk lejárta után is :)


Nincsenek megjegyzések: