2012. október 1., hétfő

50 éves a troligarázs - nyílt nap

Az utóbbi években egy biztos jele van az ősz megérkeztének. Hiszen trolisok Zách utcai nyílt napja most már hagyományosan szeptember utolsó hétvégéjén kerül megrendezésre. Idén a 125 éves villamos és HÉV közlekedés mellett a trolisoknak is akadt egy évforduló, a nyílt napnak otthont adó, mai nevén Kőbányai garázs névre hallgató telephely idén 50 éves. A 353-as G&S(MAN) különleges díszítést kapott az alkalomra :)

 
 
Maradva a pesti állomány legfrissebb, használt típusánál.. az először a 75-ösön forgalomba állt 353-as lassan megszokja a pesti munkát, bár most csak a Puskás Ferenc NépStadionokig (mindenki válassza ki a megfelelő elnevezést az elmúlt évekből) ingázott. A következő két képen a még eberswaldei színeket és az ottaniak üzeneteit viselő társa látható, átalakításának meglehetősen kezdeti stádiumában. Már ülések nélkül, egy unatkozó anyukával, kinek csemetéje éppen az ajtót cibálta, illetve nyitotta és csukta :)

 
 Két pályaszámilag ugyan egymáshoz közeli, mégis igen más korszakot képviselő troli. A Ziu5 hajtást rejtő Ikarus 260-as alapokon nyugvó sárgaság  sajnos még mindig nem túl megbízható műszakilag, a második képen pedig inkább a repülő érdekes, nem a trolibusz vezetés. A már becsődölt SkyEurope Boeing 737-322-es gépe (OM-CLB) sokáig Liszt Ferihegyen áll, majd májusban került a TEK telephelyére, a troligar szomszédságába.

 
A székesfehérvári Általános Mechanikai Gépgyár pótkocsiját látva igen távoli képzettársítás egy Mercedes-AMG-re gondolni :) Az idén elkészült 923-as pályaszámú, egykoron az FVV állományába tartozó pótkocsi nagyon szép lett, egyetlen nagy baja, hogy nincs mi után kötni.. Kicsit felelevenítve a múltat: a trolik az FVV, azaz a Fővárosi Villamos Vasút nevezetű cég égisze alatt közlekedtek, a BKV 1968-ban jött létre a FAÜ (buszüzem) az FVV és a BHÉV egyesülésével. 1960 és 1968 közt, az Ikarus 60T trolik kapacitását ilyen pótkocsikkal növelték, ez a megoldás a mindennapokban azonban kevésbé lett sikeres, így viszonylag rövid ideig alkalmazták, inkább a csuklósítás mellett döntöttek.

 
Az egyetlen ajtó középen található és bele se merek gondolni, hogy csúcsidőben miként zajlott itt az utascsere. A BKV roncs Ikarus 60-as trolija a szegedi SZKT kezei közt újult meg, viszont felújítása során vázszerkezetét nem tették alkalmassá pótkocsi vontatására. Nem mintha lenne benne elektronika.. A nyílt napok spontán gyereknap hangulatát erősíti a hátul zajló ki bírja tovább pislogás nélkül verseny :)

 
 
 Távirányított GVM (egyenesen, majd vissza tolatva..) a mosó 'vágány' lámpája (tilos, troli, busz) és a telep új vontatója. A flottaszín egészen érdekes lett, hamarabb gondolnám, hogy egy vándorcirkuszhoz tartozik :) Leszámítva, hogy egyébként egy egész komoly felépítésű vasról van szó.

 
A közlekedési hatóság aktuális előírásainak megfelelő vizsgáztatás nagy erővel zajlik a telepen. Ez a járművek viszonylag nagy tempóban történő felújítását jelenti. Nem minden munka zajlik a telepen, még a VJSZ-en kívül (BKV főműhely) is több külsős cég bevonásával megy a vizsgafelkészítés. A Ziuk kivonása már hosszú évek óta napirenden van, a Solaris-Ganz Transelektro trolik elvileg már kiszorították volna őket a napi forgalomból és a 260T és a Ziu5 mellett már a Ziu9-esek se járnák az utcákat. Sajnos azonban a Transelektro lehúzta a rolót és a folyamatban lévő beszerzés kb. harmada valósult csak meg. A Ziuk pedig maradtak. Jelenleg van némi remény EU-s pénzből történő villamos/troli tenderre, bár egyre kisebb darabszámok keringenek az éterben. A használt csuklósok érkezésével viszont további Ziuk sorsa dőlt el, ami általában a kocsi orrára és oldalára festett S betűt szokta jelenteni.. valamint a jármű kibelezést. Az S betű lehet elmarad, de a lényeg ugyanaz. A 927-es viszont túlélő lesz, felújításának kezdetét jelenti a vázra bontott állapot.

A csarnokokban egyébként a 'szokásos' dolgok voltak kiállítva. Elmaradhatatlan elem a Ziu hajtásrendszerének bemutatása. Kint a debreceniek egyik dízel pöfögővel ellátott önjáró Solaris trolija ácsorgott, mint meglepetés. Az igazi nagy szám persze az lett volna, ha legalább pár napot forgalomban is láthattuk, fotózhattuk volna. 

 
A nyílt naphoz kapcsolódóan a Ferenc körút és a Zách utca közt (az 51, 24, 37-es vonalakon) ráhordó járatként közlekedett a debreceni 492-es Bengáli. Mivel a Pongrác úti vashíd három hónapos lezárása/felújítása most zajlik, a Kőbányai garázs megállónál ideiglenes visszafogási lehetőség épült. A trolis nyílt nap megközelítéséhez tökéletes megoldás volt, de az október 3-7 közti BNV látogatói nem biztos, hogy örülnek majd neki. A várásvárosi 29-es villamos is történelem már csak, de idén a hídon se lehet átsétálni, csak jelentős kerülővel az Őrház felől..

 
Búcsúzóul újabb két ráhordó járat, ezúttal nem a nosztalgia és még csak nem is villamos :) A nyílt nap kivételével itt, a Szörény utcában csak a forgalomba kiálló trolik szoktak közlekedni, bár a Százados út kereszteződésében szabálytalanul parkoló autók próbára teszik a vezetőket. 

Jövőre 80 éves lesz a fővárosi trolibusz közlekedés.. :)

Nincsenek megjegyzések: