2011. április 2., szombat

150 éves a Déli pályaudvar - kiállítás

150 éves a Déli pályaudvar. Ebből az alkalomból ezen hétvégén járműparádé és terepasztal várja az első vágányon az érdeklődőket. Az aluljáró szinten május elsejéig a Közlekedési Múzeum vándorkiállítása ad némi betekintést a Déli pályaudvar, a Déli Vasút és Budapest-Nagykanizsai vasútvonal történelmébe is. Nem csak a Déli 150 éves, de a kanizsai, kanizsai állomásra is éppen idén 150 éve közlekednek a vonatok innen.

Kezdjük az első vágány járműveivel. Első képemen még a Megállj! jelző enyhe takarásában a MÁV 328,054-es gyorsvonati gőzmozdonya áll. A gőzös a Magyar Vasúttörténeti park lakója. 1922-ben készült és röpke 50 év szolgálat után '72-ben selejtezték. Nem pusztán a vakszerencse miatt esett rá a választás, hogy megjelenjen itt, hiszen további kiállított társaival együtt ez a típus megfordult aktív szolgálati éveiben a Déliben.

A sorban következő mozdonyunkat a vasútbarátok egy része isteníti, míg mások értetlenül figyeli a körülötte kialakult (kialakított) hisztérikus rajongást. Egy biztos, a vasfüggönyön innen érdekes színfolt volt a svéd Nohab. Most az M61 001-es pályaszámú 'Turcsiorrú' süttette formás orrát az első vágányon.

A harmadik jármű szintén a Füsti lakója, Bbmot 640. 1959-ben a Ganz gyárban 22 példányban készül 'vontatómotorkocsi' típus alkalmas volt további kocsik továbbítására is. Kinézete alapján akár régebbi típusnak is hihetnénk hiszen nem 'dizájnosabb' mint a Ganz által már a '20-as évek közepe óta gyártott kéttengelyes motorkocsik.

A Komárnói Vasútmodellező Klub saját vasúti kocsival érkezett. Vasút a vasútban fantázianévvel illetik őket a hivatalos programban hiszen kocsijuk egyben terepasztaluk 'rejtekhelye' is.

A jellemzően szlovák témájú TT-s terepasztal a méretarányból adódóan viszonylag kis helyen rendkívül változatos vasútüzemmel rendelkezik. A kocsi falán szinte minden szabad négyzetméteren gyáritáblák sorakoznak. A Csehszlovák, később Szlovák vasúti járműgyártás megszámolhatatlanul sok járművét idézik így fel.

Az előtérben a MÁV egy felújított kerékpárszállító kocsija, mögötte pedig a Szlovákiából érkezett vendégekhez álló sor. A második képen már a kettes metró kijáratával szemben berendezett kiállítás egy részletét figyelhetjük.

Igényes, szépen berendezett kiállítás, mindenkinek ajánlom aki egy kicsit is érdeklődik a vasút iránt és azoknak is akik nem :) A nagy vitrinben a 109.109-es mozdony kicsinyített mása, a falakon (illetve előtt) pedig a bevezetőben is emlegetett tablók. A végére az emlegetett évfodulók dátumosítva:
150 éves Déli pályaudvar: március 20
150 éves Kis-Gelléthegyi alagút: március 20
150 éves a Buda - Kanizsa vasútvonal: április 1


Nincsenek megjegyzések: