2010. november 1., hétfő

Dunakeszi állomás

Természetesen ez még a Nyugati, jobbra a Traxx bemutató rezesbandája a színfalak mögött. A képen a 10:28-kor induló, Záhonyig közlekedő személyvonat indul. Szerény 5 óra 20 perc alatt teszi meg a 336 kilométeres távot. A vezér egy kicsit nehezményezte, hogy mindenki a Traxxra kíváncsi, pedig fotóztuk őt is, de már csak ezen bejegyzésbe fért be önállóan :)

Dunakeszi állomás finoman fogalmazva se kelti a fővárostól alig pár kilométerre fekvő elővárosi állomás hangulatát. Az egykoron valószínűleg szebb napokat is megélt romos felvételi épületben működik a pénztár, de a bedeszkázott ablakokból ítélve más nem nagyon. A forgalmi szolgálat egy külön épületben kapott helyet.

Az állomáson teherkocsik is álltak. Itt három, de a másik irányban egy igencsak tekintetes szerelvény állt, élén egy Bobóval.

Hétköznapokon Vácig félórás ütemben járnak a személyvonatok, kiegészítve óránként egy zónázóval ami Vácig sehol nem áll meg. A magyar vasúton itt valósult meg először a tényleges ütemes menetrend. A vonalra a Ganz-Mávag motorvonatai a legjellemzőbbek. Ez lett volna közülük kettő.

Egyszer csak a hangosbemondóból nemzetközi vonat áthaladását mondták be, vigyázzunk a négyes vágány mellett. Majd vagy 10 perc múltán ismét bemondták, de ekkor már tényleg érkezett. Méghozzá az Avala IC Prágából, Belgrád felé félúton. A forgalmista Traxxos félretájékoztatását persze ezen bejegyzésben is meg kell említenem :) De a harmadik vágányon személyvonat halad át, a vonat áthaladása után bemondva se volt rossz. Főleg, hogy a személy megállt volna, az a zónázó volt.

A Traxx még el se tűnt az ívben mellette már meg is jelent ez a Laminátkás tehervonat a távolban. Szerencse, hiszen erről a Csehszlovák remekről se volt még fotóm, vagy ha igen nem kis országunkban. Ez is megesett.. ennyit láttam Kesziből :)

Nincsenek megjegyzések: